Egyház

Új harang Tapolcán

2011-10-18 19:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tapolcai_templom_harang_111018_ja_8.jpg

Új harang került kedden a miskolctapolcai református templom tornyába. Délelőtt érkezett a kisharang Miskolctapolcára, ahol rendkívül körültekintő és alapos munka után emelték végleges helyére, a nálánál nagyobb, mintegy 400 kilogrammos nagyharang mellé.

Az új, bronzból és rézből öntött kisharang Gombos Miklós harangöntő mester munkája. Őrbottyánból kora reggel 6 órakor indultak el vele, hogy azután igen gondos, körültekintő, és aprólékos előkészületek után elhelyezzék a miskolctapolcai református templom tornyába. A mester személyesen nem vett rész a beemelésen, a munkálatokat a képviselő fia irányította.
 
– Ez a harang 140 kilogrammos tradicionális harang bronzból készült, vörösréz és ón ötvözete, a megrendelő kérésére lett legyártva 6 hónap alatt. Hangban teljesen passzol a meglévő négymázsás haranghoz, és most kerül beemelésre a templomban – mutatta be „gyermekét” Gombos Ferenc, harangöntő

tapolcai_templom_harang_111018_ja_13.jpg
 
A 2000-től épülő miskolctapolcai református templom kivitelezési költsége eddig mintegy 100 millió forintot tett ki. A templom külső vakolása még nem készült el, pénz függvénye, hogy ez is megtörténjen. Az említett összeg a hívek adományaiból gyűlt össze, csakúgy, mint a ma helyére emelt harang ára is, aminek 1.200.000 forintos költségét egy hívő család állta.
 
Simon István, gondnok, elnök, A Templom Építéséért Alapítvány Kuratórium
04:54-től „Buzgó, adakozó istenfélő család felajánlotta, hogy ő megveszi kisharangot és ez meg lett rendelve a harangöntő műhelybe, most került felszerelésre a mai napon és holnap vagy holnap után kész lesz a villamosítás és akkor megszólal. Ez azért volt így időzítve, mint ahogy tudjuk, hogy október 31-én a reformáció napja van és a reformáció napján már mind a két harang harangozzon.”05:26-ig’
 
A miskolctapolcai református templom harangjai nemcsak a helyiek és a környékbeliek számára szólnak majd. Azok a Miskolctapolcán szabadságukat töltő, az ország más tájairól érkező turisták is hallhatják majd, aki eddig is betértek a templomba.

Budai G.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!