Gazdaság

A városháza fűtéscsöveit fektetik a Szent István téren

2011-10-12 07:20

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE miho-vezetek-111011ml_02.jpg

Új távhővezetéken keresztül biztosítják a fűtést és a meleg vizet a városháza új épületének, emiatt túrták fel az elmúlt hetekben a Petőfi utca elején, kedden pedig a Szent István teret is.

Mint Fignár Zoltán, a Mihő Kft. hőszolgáltatási üzemvezetője a minap.hu-nak elmondta, a munkákra azért volt szükség, mert amikor elkészült az épület, csak ideiglenesen oldották meg a fűtést, a helyben rendelkezésre álló vezetékkel, annál újabbra, korszerűbbre van szükség.

– A beruházás egyébként sokat csúszott, ennek oka, hogy korábban a Szent István térre tervezett mélygarázsban futott volna a vezeték, az új városvezetés döntése miatt (az említett mélygarázs s Patak utcán épül meg), azonban ezt a területet is át kellett tervezni – mondta el Fignár Zoltán.

miho-vezetek-111011ml_05.jpg

A távfűtési primervezeték az új tervek szerint a téren található banképület közelében fog haladni, és a villamossínek alatt éri majd el a városháza garázsszintjét, ahol a hőközpont van. A villamosforgalom korlátozására – mint megtudtuk – azonban nincs szükség, mivel a tavalyi újjáépítéskor a pálya alá már elhelyezték a védővezetékeket, most csupán ebbe kell behúzni a csöveket.

Fignár Zoltán hozzátette, a Zenepalota és a városháza közötti szakaszon a munkákat a lehető legrövidebb időn belül befejezik és a területet is az eredeti állapotoknak megfelelően állítják majd helyre.

Tajthy Á.

Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-12-13 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!