Fesztiválozó

Zsidó fesztivál Szegeden

2011-09-12 19:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Kovács Valéria üvegfestőművész kiállításának megnyitójával és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjével hétfőn este elkezdődött a VII. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál október végéig tartó programja az Új zsinagógában.

Az immár hetedik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a szegedi zsinagóga és a vallási központ környékének kulturális életét - mondta Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke a megnyitón.

A következő másfél hónapban hangversenyek, kiállítások, könyvbemutató és izraeli vacsoraest várja a érdeklődőket. A zsinagógában koncertezik csütörtökön Csanádi László orgonaművész, a következő héten pedig klezmer, zsidó és cigány dallamokkal lép színpadra Klein Judit énekművész és a Judrom Együttes. A mór-arab-mediterrán elemekkel vegyített szecessziós stílusú épületben rendezik a Debreceni Szimfonikus Zenekar és a Ghymes együttes közös koncertjét szeptember végén, s itt hallható majd a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar szimfonikus zenekara és a Vox Universitas Szegediensis Női Kar is október 5-én.

A fesztivál vendége lesz október 11-én Pitti Katalin, akit Teleki Miklós orgonaművész kísér, és Szegeden koncertezik az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Goldmark Kórusa is, őket a hitközség dísztermében hallhatja a közönség a fesztivál zárásaként. Ugyanitt találkozhatnak az olvasók egy irodalmi délutánon Benedek István Gábor íróval is.

A zsinagóga előcsarnokában Kovács Valéria tárlatát október 5-től Halasi Csipkemúzeum kiállítása követi.

A fesztiválhoz kapcsolódóan a Tisza-parti város ad otthont a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetsége közgyűlésének, és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem egy, a zsidóság hagyományait bemutató szabadegyetemet is rendez, melyen előadást tart Schőner Alfréd rektor, illetve Markovics Zsolt főrabbi.

A fesztivál hagyományos záróeseménye az izraeli vacsoraest, melyen jellegzetes zsidó ételeket kóstolhatnak az egybegyűltek, akik szórakoztatásáról az Akropolisz Táncszínház, a Budapest Klezmer Band, Juhász Máté zongorista, Molnár Orsolya énekművész és Hajnal István kongás gondoskodik majd.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!