Egyház

Búcsú Szűz Mária tiszteletére

2011-09-11 15:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE bucsu-kormenet-110911ml_19.jpg

Tradícionális Mária-búcsút tartottak Diósgyőrben szeptember 11-én a Diósgyőri Római Katolikus templom előtt. A nap folyamán a világi örömök mellett természetesen előtérbe került a vallás világa is.

Mint 1995 óta mindig, idén is a diósgyőri Országzászlónál kezdődött meg a Mária-búcsú programja. A délelőtti órákban ünnepélyes keretek között felvonták az Országzászlót, majd az ünneplők átvonultak a Diósgyőri Római Katolikus templom kertjébe, ahol részt vettek a búcsúi szentmisén, amelyet Kós Ede celebrált.



- Az ünnep történelmi gyökerei a középkorig nyúlnak vissza. Azokba az időkbe, amikor a törökök bevonultak hazánkba. Az iszlám vallás terjedése akkor nem volt a keresztények kedvére, így a hívek összefogtak és visszafoglalták területeiket - emelte ki Kós Ede. Hozzátette: 1683-ban, szeptember 12-én a keresztények Szűz Mária közbenjárásaként értékelték a győzelmet, így azóta az oltalmazó szent ünnepeként tartják számon a szeptemberi napot - mondta Kós Ede.

- Ma már egy multikulturális, interkulturális társadalomban élünk. Nem megoldás tehát a gyűlölködés, az idegengyűlölet egy keresztény hívőtől igen távol áll. Meg kell ismernünk egymást, el kell fogadunk mindenkit, hiszen Szűz Mária minden ember édesanyja. Testvérek vagyunk tehát mindannyian - hangsúlyozta Kós Ede.

bucsu-kormenet-110911ml_08.jpg

A vallás mellett azonban az ünnepen a világi örömök is helyet kaptak. A diósgyőri búcsúban volt minden, mi szem-szájnak ingere.

- Diósgyőrben a búcsúnak több száz éves hagyománya van. Amikor képviselő lettem, javasoltam, hogy az ünnepség a diósgyőri Országzászlónál kezdődjék. A templomba vonluással ugyanis felkelthetik az ünneplők a lakosság figyelmét - hangsúlyozta Mándi András.

A délelőtti szentmise és a körmenet után színpadi programok szórakoztatták a Diósgyőrbe érkezőket. Bemutatkoztak a diósgyőri iskolák és óvodák - a program a Diósgyőri Kisboldogasszony Óvoda műsorával kezdődött, de szerepet kaptak a felnőttek is, hiszen bemutatta tehetségét a Szinvavölgyi Ifjúsági Néptáncműhely, a Ködmön Formációs Tánceggyüttes is, a délutáni órákban pedig a Miskolci Illés Emlékzenekar adott koncertet.



Kiss J.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-12-05 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!