Közgyűlés

A pszichiátriai ellátást fejlesztenék

2011-09-07 14:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE pszichiatria2.jpg

Konzorciumi tagként mintegy hatszáz millió forintos támogatásra pályázik a MISEK Kft., melyből a tervek szerint pszichiátriai és a hospice ellátást, illetve a kardio-pulmonológiai rehabilitációt fejlesztenék. A hosszú távú terv az, hogy a MISEK-ben legyen a regionális pszichiátriai központ.

Az Új Széchenyi terv keretében, az Észak-magyarországi Regionális Operatív Program rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése pályázati kiíráson pályázik a konzorcium. A témát tárgyalja csütörtöki ülésén Miskolc város közgyűlése, hiszen a pályázati részvételt támogatnia kell a képviselő-testületnek, és ötszázalékos önrészt is biztosítani kell hozzá.

A pályázat célja, hogy javítsa a rehabilitációt igénylő betegek hozzáférését a rehabilitációs ellátásokhoz, javuljon a szolgáltatás színvonala, vonzóvá tegye ezek igénybevételét, akár külföldi betegek számára is. A pályázati kiírás értelmében a kiírók támogatják a rehabilitációs intézmények járóbeteg-ellátó, nappali kórházi és oktatókórházi infrastruktúráját és műszerezettségét, valamint az ezek működtetéséhez szükséges személyi feltételeket. Kiemelt prioritást élvez a pszichiátriai, addiktológiai (szenvedélybeteg) rehabilitáció, és a járóbeteg kardiológiai (szív- és keringési betegséget magába foglaló) rehabilitáció, valamint a támogatandó területek között szerepel a hospice ellátás.

Előírásként szerepel, hogy a pályázatot kizárólag konzorciumban lehet benyújtani, illetőleg régiónként egy konzorciális szervezet támogatható. A pályázati kiírás értelmében a konzorcium vezetője a régió legnagyobb fekvőbeteg-kapacitással rendelkező megyei kórháza, az Észak-magyarországi régiót tekintve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház. A konzorcium tervezett résztvevői a MISEK Kft., illetve Ózd, Sátoraljaújhely, Kazincbarcika, Tiszaújváros, Edelény, Eger, Hatvan, Salgótarján, Pásztó, valamint Balassagyarmat kórházai.

pszichiatria1.jpg

A MISEK Nonprofit Kft. a pályázattal megvalósítható maximum 610,53 millió forint nagyságú beruházásra szeretne pályázni, tudtuk meg Barcsa István stratégiai igazgatótól. Három főbb rehabilitációs szakterületen szeretnének fejleszteni. A Pszichiátriai és addiktológiai rehabilitáció keretén belül cél a betegellátás minőségének javítása mellett a kulturált munkakörülmények kialakítása a diósgyőri telephelyen a régi belgyógyászati épület plusz egy szinttel történő bővítésével. A Kardio-pulmonológiai rehabilitáció fejlesztése során egy alváslabor létrehozása, az abban működtetendő tárgyi eszközök beszerzése. A Hospice ellátás fejlesztési igény célja, az ezen ellátási forma iránt megnövekedett igények szerinti bővítés, kórtermek kialakítása.

A B.-A.-Z. Megyei Kórház és a MISEK Nonprofit Kft. között tárgyalások folynak a két kórház szakmai struktúrájának letisztításáról, amelynek része a pszichiátriai aktív, krónikus, rehabilitációs és járóbeteg-ellátás. A tárgyalások értelmében a MISEK Nonprofit Kft-hez került a B.-A.-Z. Megyei Kórház pszichoterápiás osztálya, most sikeres pályázat esetén ezt követné a 38 ágyas pszichiátriai rehabilitációs és 14 nappali kórházi ágy. A hosszú távú cél egy több mint 300 ágyas pszichiátriai ellátó centrum kialakítása a diósgyőri telephelyen.

Barcsa István szerint jelenleg elég rossz állapotban van a még a Semmelweis telephelyen lévő pszichiátriai épület, így a betegeknek és a dolgozóknak is sokkal kellemesebb körülményeket tudnak majd teremteni a beruházás után. A korábbi ágyszám átadáshoz hasonlóan, most is lehetőséget biztosítanak a megyei kórház ezen osztályán dolgozóknak, hogy a MISEK-ben folytathassák a munkájukat.
A pályázat beadási határideje szeptember 30., a stratégiai igazgató szerint jövő év közepén tudják elkezdeni a beruházást, ha minden rendben megy.

Horváth I.
Fotó: Juhász Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-10-25 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!