Zöld Nyíl
Újgyőri főtér: tanuljuk újra a közlekedést októbertől!
2011-08-29 20:11
Új közlekedési rend van kialakulóban az Újgyőri főtér és a piac környékén. Ennek egyik eleme augusztus 29-étől indult, mely a Harmadik utca egy szakaszát érinti, de befejeződött hétfőtől a lámpás forgalomirányítás a Baross Gábor utcán is.
A változás lényege, hogy az új, végleges forgalmi rend szerint egyirányú lesz a Harmadik utca az Első Első utca és az Andrássy út közötti szakaszán a Vasgyár felé. Diósgyőrből belváros felé közlekedők továbbra is az Alsó Szinva utca felé tudnak kerülni az alábbi útvonalon: Andrássy út- Harmadik utca- Alsó Szinva utca –Vasgyári út- Kiss Ernő út vagy Győri kapun át. Azok, akik a Vasgyár útról Diósgyőr irányába kívánnak utazni, az Újgyőri főtér körforgalmán áthaladva tudnak tovább menni Diósgyőrbe. A forgalmi rend változásával egy időben aszfaltozási munkálatok kezdődnek a Harmadik utcai csomópontban.Az utasokat érintő változás ugyancsak hétfőtől, hogy az 1-es, 1A-s és az 1VP autóbuszok a Vasas Művelődési ház előtt állnak meg Diósgyőr irányába, és nem mennek már be a végállomás területére.
Csontos Ágnes, az MVK Zrt. PR-főmunkatársa elmondta: a változások a szakaszon ezzel még nem érnek véget, másképp lehet majd közlekedni a főtéri körforgalomban is, annak korábbi közlekedési rendje megváltozik.
– Be lehet majd hajtani ugyan a körforgalomba Diósgyőr felől de egy kis kitérővel, vagyis meg kell majd kerülni hozzá a buszpályaudvart – mondta Csontos Ágnes. Mint mondta, ezzel igyekeztek a gyalogosforgalom és a közösségi közlekedéssel utazók számára még biztonságosabbá tenni a villamosmegállót és a villamos és buszpályaudvar közötti gyalogos forgalmat.
A főmunkatárs elmondta azt is, hogy az Újgyőri főtér átalakult körforgalmi csomópontjánál elkészül szeptember 1-jére, azaz most csütörtökre elkészülnek mind az aszfaltozási, terkövezési, és füvesítési (szaknyelven: humuszolási) munkákkal.
– Az Első és a Harmadik utca végleges átépítése, azaz a buszvégállomás mögötti út szélesítése várhatóan szeptember végére fejeződhet be, a teljesen új, végleges forgalmi rend tehát október elejétől lépne életbe – hangsúlyozta Csontos Ágnes.
Hogy milyen is lesz ez az új forgalmi rend arról már többször beszámoltunk a minap.hu-n, azonban mivel a város egyik fontos útszakaszáról van szó, nem árt hangsúlyozni: az új forgalmi rend az alábbi linken elérhető szimuláción tekinthető meg.
Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-13 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
BRAAJEN