Fesztiválozó

Gőzerővel készül a CineFest

2011-08-17 12:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Már alig egy hónap, és újra Miskolc lesz a film fővárosa. A CineFest programja folyamatosan bővül, hogy szeptember végén ismét foroghasson a film.

cinefest.jpgA Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon Adrian Sitaru Szívből jövő szeretetből című filmje elnyerte a legjobb rendezés díját. A magyar koprodukcióban készült alkotást a magyar közönség a CineFesten láthatja első alkalommal, az ősbemutató mellett azonban Sitaru a versenyprogramban is képviselteti magát előző filmjével, ami szintén nagy sikert aratott a kritikusoknál és a fesztiválokon. A Sporthorgászat című alkotás pedig szintén Miskolcról indult el meghódítani a világot, két évvel ezelőtt a CineFesten mutatták be először, amikor a női főszereplő, Maria Dinulescu is Miskolcra látogatott.

A tervek szerint idén újra vendégül látják az alkotókat a filmfesztiválon. A rendezőn kívül a film magyar társproducere, Vágási Emőke és a film sztárjai is érkeznek majd.

Nem csupán Sitaru produkciói indulnak világhódításra kis hazánkból, hanem a Paramount Pictures híres csillagos hegye is a legendás filmek eleje-főcíméről, hiszen a stúdiót Miskolc mellett, Ricsén alapította meg Adolph Zukor. Kerényi László és Bokor Pál rövidfilmje ezt a karriertörténetet mutatja majd meg.

A filmek mellett természetesen folytatódik a CineClassics programsorozat is, amely idén Szőts Istvánnal foglalkozik. A retrospektív és egy konferencia is foglalkozik majd a magyar film egyik legnagyobb alakjával. Filmjeit és alakját kiállítás keretében ismertetik meg még jobban a közönséggel, de szó esik majd a művész ma is nagy sikerű könyvéről, a Röpirat a magyar filmművészet ügyében című alkotásról és filmes diákok újraforgatnak majd egy Szőts-filmet, amit a CineFest záró estjén mutatnak be a nagyérdeműnek.

A Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál évek óta foglalkozik filmtörténeti témákkal, ez idén sem lesz másként, hiszen a fiatal filmesek legjobb, új utakat mutató műveinek bemutatásával párhuzamosan fontosnak tartja a gazdag filmes örökség népszerűsítését is. Az emlékek ugyanolyan fontosak, mint az örökség és az új irányok ismerete, így egy film is készül, amely feleleveníti a tavalyi CineFest legszebb pillanatait.
Egyenesen Locarnóból érkezik majd a nemzetközi zsűri tagjai közé Felméri Cecília, aki Miskolcon forgatta Végtelen percek című magyar-román koprodukcióban készült filmjét, ami 2009-ben elnyerte a CineFesten kategóriájának fődíját, most pedig az Arany Leopárd-díjért szál harcba augusztusban.

14 pályamunka érkezett a KEKIM Nézz, láss, közvetíts című pályázati felhívásra, így szeptemberben a legjobb dokumentumfilm alkotója megkapja a pályázat győztesének, Szántó Kingának alkotását. Az idei CineFestet nők nyitják majd meg, hiszen a fesztiválnyitó film A segítség című alkotás lesz, amelynek főszereplői Jessica Chastain, Bryce Dallas Howard, Viola Davis és Emma Stone, akik megmutatják a hatvanas évek fekete polgárjogi mozgalmainak hajnalát Amerikában.
Kiss J.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!