Kultúra

Névadó – Szendrei János

2011-07-02 08:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szendreijanos_web.jpg

Északról a Szeles utcával, délről a Zsolcai kapuval párhuzamos utca, amelyet keletről a Hatvanötösök útja határol, míg nyugaton a Búza térbe torkollik. 

Miskolc monográfusának emlékét a városi közgyűlés jegyzőkönyvben örökítette meg, s arról is döntött, hogy szülőházát emléktáblával jelölik meg. Utcát 1930-ban neveztek el róla, s mivel „mindszenti” előnévvel nemesítették, így nevét y-nal írták a térképekre.

Az egykori önálló településen, Mindszenten született. A várost 1878-ban hagyta el, de miskolciságát élete végéig hangoztatta. Széleskörű szakmai munkásságából a Miskolcról készült ötkötetes monográfián kívül (1886–1911) hadtörténettel, viselettörténettel foglalkozott, írt művészettörténeti lexikont, s rendszeresen publikált hírlapokban.

A család 1928-ban hagyatékának egy részét a miskolci, nagyobb részét a budapesti hadtörténeti múzeumnak adományozta. (Az 1857–1927 között élt tudós tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, bár végrendelete szerint Miskolcon kívánt temetkezni, Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik.)
D. I.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2018-11-17 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!