Közgyűlés

Rendkívüli közgyűlés Miskolcon – részletes beszámoló, fotókkal

2011-08-11 10:41

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kozgyules_110811_ja_14.jpg

Rendkívüli közgyűlést tartott csütörtökön a miskolci képviselő-testület. Az ülés fő napirendi pontja a város költségvetését érintette: az előterjesztés szerint, egyes tervezett bevételek elmaradása miatt, csaknem kétmilliárd forint zárolása szükséges a kiadási előirányzatoknál, hogy biztosítva legyen a gazdálkodás egyensúlya. További hét előterjesztésről is döntött a testület: egyebek mellett a közterület-felügyelők létszámának bővítéséről, további térfigyelő kamerák helyszíneinek kijelöléséről, valamint a Déli tehermentesítő meghosszabbítása során felmerült többletköltségekről is szavaztak a képviselők.

kozgyules_110811_ja_59.jpg
Kriza Ákos
polgármester bevezetőjében egyebek mellett elmondta: az első féléves gazdálkodás felülvizsgálata során arra a megállapításra jutottak, hogy bizonyos tervezett költségvetési bevételeknél jelentős elmaradás várható. Mivel részben eredménytelenül zárult az egyes működési feladatok ellátásához, illetve tavalyról áthúzódó feladatok finanszírozásához betervezett, hitelfelvétellel kapcsolatos közbeszerzési eljárás is, kellő elővigyázatossággal kell eljárni a kiadási előirányzatok felhasználásánál. Mindezek figyelembevételével, az idei költségvetésben csaknem kétmilliárd (1 926 942 ezer forint) kiadási előirányzat zárolására tettek javaslatot az előterjesztésben, mivel év végéig ekkora bevételi elmaradás várható. A polgármester hangsúlyozta, hogy a költségvetés egyensúlyát biztosítani kell. Amennyiben a bevételi oldalon képződött forrás nem nyújt fedezetet a kiadásokra, időben meg kell tenni a szükséges, korlátozó intézkedéseket. Ez indokolta, hogy rendkívüli ülésen tárgyalják az előterjesztést.
A téma hosszas, több órás vitát váltott ki.

kozgyules_110811_ja_3.jpg

Szegedi Márton (Jobbik) frakcióvezető felszólalásában annak a véleményének adott hangot, hogy a korábbi és a jelenlegi városvezetés egyaránt felelős a kialakult helyzetért. A megszorítás, elvonás mértéke összességében nem kis mértékű, 5 százalékos. Ilyen szintű, év közbeni elvonásra az önkormányzat történetében még nem volt példa. A Jobbik ezt a jelentős elvonást nem szavazza meg,"egyrészt azért, mert ez már emberi egzisztenciákat is érinthet, valamint  együtt jár az életminőség csökkenésével és hátterében bűnös mulasztás is van, hiszen a forrásbővülés tekintetében a szocialisták nyolc év alatt, a Fidesz pedig közel egy év alatt szinte semmit nem tett" - fogalmazott Szegedi Márton, elmondva: ismételten felhívja a városvezetés figyelmét, hogy "ha Miskolc túl akarja élni a szocialisták nyolc éves tevékenységének következményeit, akkor azonnal  jövedelemforrásokat kell teremteni. Enélkül ugyanis az önkormányzati tevékenység beszűkül, közfeladatait egyre csökkenő mértékben, és egyre rosszabb minőségben képes ellátni" – mondta a Jobbik frakcióvezetője, hangsúlyozva, hogy ha megtörtént volna az elszámoltatás, a "politikusbűnözők elkobzott vagyonával is kompenzálni lehetne egyes bevételek nem várt csökkenését".

Kriza Ákos polgármester reagálásában egyebek mellett elmondta, hogy a zárolás nem elvonást, megszorítást jelent, csupán tartalék-képzést, a felelős gazdálkodás jegyében. Ha időközben sikerül megfelelő forrásokat találni, a zárolt összegek szabadon felhasználhatók lesznek.

kozgyules_110811_ja_19.jpgMokrai Mihály (MSZP) képviselő szerint az idei év költségvetése nem megfelelően lett megtervezve, azért pedig a jelenlegi városvezetés gazdálkodása a felelős, hogy Miskolc elveszítette a hitelképességét a bankok előtt. Soós Attila (Fidesz) képviselő arról szólt, hogy az elmúlt nyolc év során az MSZP-s városvezetés megtízszerezte az önkormányzat adósságállományát, amely elérte a harmincmilliárdot. A törlesztés éves szinten is hatalmas terhet jelent a költségvetésnek. Emellett, miután átvették a város irányítását, milliárdos nagyságrendben derültek ki olyan korábbi kötelezettségvállalások, amelyekről addig nem is tudtak, de a terheit már a jelenlegi városvezetésnek kell viselnie. A képviselő hangsúlyozta, hogy a zárolás csak az önkormányzat önként vállalt feladatait érintheti, a kötelezően ellátandókat nem. Tompa Sándor (MSZP) képviselő szerint becsapták a választókat, amikor a jelenlegi vezetést támogató pártok azt ígérték a kampányban, hogy hitelfelvétel nélkül is működtetni lehet a várost. A politikus a helyi kormánypárti képviselők lobbitevékenységét is hiányolta, amiért nem érkezik hatékony kormányzati segítség a térségbe, majd együttműködést ajánlott a várost érintő, érdemi kérdésekben, ha – mint fogalmazott – időben, megfelelő tájékoztatást kapnak ezen ügyekben.

Kriza Ákos polgármester válaszában utalt rá: a helyi kormánypárti képviselők sikeresen és eredményesen lobbiznak, ezt jelzi az is, hogy Miskolc – a megyei jogú városok között egyedülálló módon – 400 milliós ÖNHIKI-támogatáshoz jutott.

img_0937.jpg

Seresné Horváth Zsuzsanna (Fidesz) képviselő szerint nem lenne szükség rendkívüli intézkedésekre - a kétmilliárd forint zárolására sem - ha a korábbi, MSZP-s vezetés nem ilyen állapotban hagyja hátra a várost. - Ezt örököltük, a mi felelősségünk, hogy végre egyensúlyt, tiszta helyzetet teremtsünk, s szigorú, következetes gazdálkodással megállítsuk a további eladósodást - emelte ki a képviselő. Nánási-Kocsis Norbert (Fidesz) képviselő arról szólt, hogy az idei költségvetés összeállításánál senki nem láthatott a jövőbe, nem lehetett tudni, hogy ekkorát, és ilyen kedvezőtlenül változik a gazdasági környezet - hogy a válság miatt jelentősen megváltozik, óvatosabb lesz a bankok hitelkihelyezési gyakorlata. A képviselő több, általa felelőtlennek ítélt "látványberuházást" is megemlített, amelyek megítélése szerint jelentősen hozzájárultak a város eladósodásához az elmúlt években.
 
kozgyules_110811_ja_9.jpg

Fedor Vilmos
(MSZP) képviselő úgy fogalmazott: nem lehet mindenért az elmúlt nyolc évet hibáztatni. Azt is meg kell nézni, honnan indult a város: Miskolc lecsúszása már 1985-ben elkezdődött, a rendszerváltozás után pedig tönkrement az ipar, ami tulajdonképpen a várost működtette. - A különböző kormányok öntötték a pénzt a kohászatba, de mi történt, milyen eredmények születtek 1990-től 2002-ig? - tette fel a kérdést a képviselő, aki szerint szükségszerű volt, hogy a "pangás" évei után megpróbáljanak elindulni valamerre. Ekkor nyílt lehetőség uniós forrásokra pályázni, ezek önerejének előteremtése azonban még így is hatalmas terheket rótt a városra. Fedor Vilmos kihangsúlyozta, hogy a lehetőségekhez igazodva pályáztak, és például a villamosprojekt is komoly hasznot hoz a városnak: mind a pálya megújítása, mind az új villamosok beszerzése terén.

kozgyules_110811_ja_36.jpg

Kiss János (Fidesz) frakcióvezető a közmondást idézte - "Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!" Mint fogalmazott: azt a pénzt, ami nem áll rendelkezésre, nem szabad elkölteni, ilyen döntést felelős városvezetés nem hozhat. Szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy eleve "kötött"-nek tekintik a kiadási előirányzatokat, s ha nem állnak ehhez rendelkezésre a szükséges bevételi források, automatikusan hitelt vesznek fel. - Felelős költségvetési politikával, hosszú távon kell gondolkodni, nem csupán arra koncentrálni, hogy túléljünk valahogy egy-egy adott évet - hangsúlyozta a frakcióvezető, kiemelve, hogy a meglévő problémák ellenére is sokkal nagyobb volna az önkormányzat gazdasági mozgástere, ha nem örökölnek 30 milliárdos adósságot az előző városvezetéstől. Molnár Péter (KDNP) frakcióvezető ehhez kapcsolódva elmondta, hogy ennek az adóssághalmaznak csak az éves törlesztése másfél milliárdjába kerül a városnak, és ez az összeg nőni fog: jövőre előreláthatóan eléri a két és félmilliárdot. A politikus szerint, a tények ismeretében úgy tűnik, mintha az előző városvezetés, illetve a hozzájuk kapcsolódó apparátus szinte már szándékosan hagyott volna hátra olyan rejtett "aknákat", kötelezettségvállalásokat, amelyek nehézségeivel most nekik kell megküzdeniük. Molnár Péter is kihangsúlyozta, hogy a zárolás egyáltalán nem megszorítást, konkrét elvonásokat jelent, csupán egy felelős intézkedést, a nagyob baj elkerülése érdekében. A kereszténydemokrata frakcióvezető Fedor Vilmos szavaira reagálva cáfolta, hogy 2002-ig "nem történt semmi" Miskolcon - mint mondta, ekkor települt például ide a Bosch, amely máig a legnagyobb munkahelyteremtő beruházás Miskolcon.

kozgyules_110811_ja_42.jpg

Kriza Ákos polgármester zárszavában felháborítónak nevezte, ami az előző városvezetés idején, a jelek szerint a számviteli fegyelem terén folyt - mint mondta, irdatlan, korábban eltitkolt kötelezettségvállalásokra derült fény. A múlt évi költségvetés kiadási oldalán például 47 milliárd forint szerepelt - ez, az azóta kiderült adatok alapján, a valóságban 60 milliárd, s a különbözettel ugyancsak most kell megbirkózni valahogy. Kriza Ákos leszögezte, hogy új költségvetési pályára állítják a várost: véget vetnek a felelőtlen, megalapozatlan költekezésnek, s megteremtik Miskolc hosszú távú, stabil, biztonságos működtetésének, fejlődésének az alapjait,

Távhőszolgáltatás
Második napirendi pontban a távhőszolgáltatás ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos előterjesztést tárgyalta a grémium. Az előterjesztés célja az volt, hogy a közgyűlés szakmai állásfoglalást adjon a távhőszolgáltatás ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatosan a Magyar Energia Hivatal részére. Az állásfoglalás javaslatainak figyelembe vételével - az energiaügyekért felelős miniszter által - megállapított díjak pedig mindenkor fedezetet nyújtsanak a távhőszolgáltató költségeire. A fogyasztókat ugyanakkor ösztönözzék az energiatakarékosságra, a díjak pedig a lehető legtöbb felhasználó számára megfizethetők legyenek. Tompa Sándor (MSZP) képviselő hozzászólásában javasolta, hogy a közgyűlés fogadja el módosító indítványát, mely szerint az önkormányzat javasolná a szakminiszternek, hogy a hődíjak a helyi szociális szempontok figyelembe vételével kerüljenek megállapításra. Az indítvány nem kapta meg a szükséges, többségi szavazatot.

Több lesz a közterület-felügyelő
A közgyűlés megtárgyalta a „Javaslat a közterület-felügyelők létszámának bővítésére” című előterjesztésben foglaltakat és támogatta, hogy augusztus 15-től tíz fővel bővítsék a  Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztály létszámát.

Déli tehermentesítő
Döntöttek a képviselők a „Nyugati kapcsolat javítása, a Kiss Ernő utca folytatásának kiépítése a Dayka Gábor utcáig” elnevezésű projekt műszaki tartalmának módosítása ügyében is. A testület döntése értelmében biztosítják a többlet-műszaki tartalom megvalósításához szükséges, 30 millió forintos fedezetet az önkormányzat 2012. évi költségvetésében. Kiss János (Fidesz) frakcióvezető hozzászólásában elmondta, hogy a szóban forgó beruházások annak idején nem lettek megfelelően egyeztetve a környékbeli lakossággal, ezért valóságos "panaszáradat" zúdult rájuk, amikor átvetták a város irányítását. Ezért szükségesek a lakosság véleményének figyelembe vételével készült, több tízmillióba kerülő módosítások, ahogyan azt még a pályázati kötelmek által behatárolt, szűk mozgástér lehetővé teszi. Tompa Sándor (MSZP) képviselő cáfolta, hogy nem történtek meg a lakossági egyeztetések.

kozgyules_110811_ja_6.jpg

Tárgyaltak még...
A  2011/2012-es nevelési, illetve tanévben indítható csoportok, osztályok és alkalmazotti létszámának, a Miskolci Kulturális Központ létrehozásával elrendelt létszámcsökkentés határidejének, valamint a „Belvárosi rehabilitáció” kiemelt projekt keretében kihelyezendő képfelvevők (közterületi kamerák) helyszínének, és a megfigyelt közterületek kijelölését érintő határozat módosításáról is tárgyaltak a képviselők.  

Zárt ülés
A zárt ülés egyetlen napirendi pontjában a Mechatronikai Ipari Parkba történő befektető betelepítésével összefüggő szerződéscsomag jóváhagyásáról tárgyalt a grémium.

Szepesi S.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-10-25 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!