Egyház

Kisbúcsú és szentmise

2011-08-07 11:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jezus_kutja_kisbucsu_110807_ja_10.jpg

A Szent Anna-plébániához tartozó Jézus-kútja kisbúcsút tartották vasárnap, szabadtéri szentmise keretében.

A Szent Anna plébánia papjai hagyományosan évek óta tartanak szentmisét a „Jézus kútjánál”, a Szent Anna búcsút követő második vasárnapon. Az Urunk színeváltozása ünnepéhez kapcsolódóan idén is szép, virágokkal ékes környezetben várták a híveket a megújult Jézus kútja búcsúi szentmiséjére. Az idei szentmisét augusztus 8-án, vasárnap Szarvas Péter c. esperes, a miskolci Szent Anna templom plébánosa mutatta be az ide elzarándokolóknak.

jezus_kutja_kisbucsu_110807_ja.jpg

A Jézus kútja régóta ismert kegyhely a Miskolcon élő emberek számára. Ebből az Avas alatt csörgedező forrásból már az 1600-as években is szomjukat olthatták a Miskolciak és az erre járó megfáradt vándorok. A kutat a történeti adatok már 1693-ban említik. Emlékét a néphagyománynak köszönheti. A legenda szerint Jézus ivott a forrás vizéből, majd megáldotta azt, és ezután bor folyt belőle. A hitelesnek tűnő történet az lehet, hogy a forrás fölött lévő pincék egyikében valamelyik borral teli hordó megrepedhetett, és tartalma a Jézus kútján át megjelent, és így néhány napig a kút vize borízűvé változott.



Az elmúlt rendszerben ez a hely és a hozzá fűződő szép rege feledésbe merült, környéke elhanyagolttá vált. 2009-ben a városrész önkormányzati képviselője rendbe hozatta, parkosította és kiépíttette a kutat és környékét.

eger.egyhazmegye.hu / minap.hu
fotó: Juhász Ákos



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!