Külföld

Ismét győzött a természet a Volvo Adventure pályázaton

2008-05-19 14:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Véget ért a Volvo Adventure 2008-as svédországi döntője. Az igen szoros versenyben az oroszországi „Zöld vitorla csapat érdemelte ki az első, a macedón „Zöld akció” csoport a második és az afrikai Comore-szigetek ifjú természetvédői a harmadik helyezést. A zsűri az első három helyezettet nevezte meg csupán, így a döntő többi résztvevője – köztük a magyar csapat is – az elismerésre méltó negyedik helyezéssel és feledhetetlen élményekkel térhetett haza az izgalmas versenyről. A nemzetközi megmérettetésen a hazánkat képviselő zsákai Mirage csapat rendkívül jól szerepelt. Munkájukat a zsűri igen értékesnek találta, mivel sok más csapattal ellentétben, a magyar gyerek valóban helyi, csak a lakókörnyezetükre jellemző környezetvédelmi probléma megoldására dolgozták ki javaslataikat.A XIX. században a Zsáka környékén végrehajtott árvíz-mentesítési és lecsapolási munkálatoknak a pozitívumok mellett az évtizedek alatt számtalan negatív következménye is volt. A kiépített csatornahálózat ugyanis nem mindig képes elvezetni a felhalmozódó belvizet, és megfelelő öntözővízzel pótolni az aszálykor jelentkező csapadékhiányt. A mezőgazdaságra legsúlyosabb hatással a talajvíz viszonyok megváltozása és annak eredményeként kialakuló szikesedés volt.Ráadásul a korábbi vízvilág teljesen eltűnt, a legszembeötlőbb változást azonban a madárvilág szenvedte el, melynek élőhelye gyakorlatilag teljesen megszűnt. A Volvo Adventure pályázaton e terület eredeti élővilágának megmentését szorgalmazta a Mirage csapat.A világ tizenöt legjobb csapatának munkáját rangos nemzetközi szervezetek képviselőiből álló zsűri bírálta el Siv Persson, a Természetvédelmi Világalap (WWF) főmunkatársának elnökletével. A pályázatok értékelésében részt vett a Cecilia Kibare, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) képviselője, Rob Abson, a Nemzetközi Cserkészszövetség munkatársa, Bengt Andersson, környezeti nevelési szakértő (Environmental Education Expert), valamint Katarina Sundquist és Inge Horkeby a Volvo Group képviselői. A zsűrinek meglehetősen nehéz dolga volt a projektek rangsorolásában, hiszen a pályamunkák egytől egyig rendkívül értékesek voltak, bármelyik döntős csapat elnyerhette volna a 2008-as Volvo Adventure díjat.A Volvo Adventure győztes orosz csapata az egyedi ökoszisztémával rendelkező és biológiai szempontból igen sokszínű Nyizsnyij Novgorod városában fekvő Dubki Park megmentését tűzte ki céljául. A parkban több ezer, kifejlett széndioxid-elnyelő fa – köztük csaknem ezer darab kétszáz évnél is idősebb tölgyfa – található, melyek sokféle madárnak, állatnak és rovarnak adnak otthont. A park fennmaradását azonban olyan tervek veszélyeztették, amelyek a város egyetlen zöld területét kereskedelmi parkká alakítanák. Ezt megakadályozva, a fiatal környezetvédők immár két éve kampányoltak a park védelme érdekében. Munkájuk azonban még nem ért véget, hiszen a 10 000 dolláros nyereményt a projekt folytatására szeretnék fordítani.A 6 000 dolláros második díjat a macedón „Zöld akció” csapat nyerte el egy olyan pályamunkával, amely a nemzet veszélyeztetett vízibivaly-állományának megmentését tűzte ki célul. A 4 000 dolláros jutalommal járó harmadik helyet pedig a Volvo Adventure pályázaton első alkalommal induló Comore-szigetek ifjú természetvédő csapata szerezte meg, melynek tagjai egy kicsiny Indiai-óceáni szigetről jöttek, és céljuk a kihalófélben lévő cserepes teknősök megmentése volt.A fiatal környezetvédők az 5 napos göteborgi tartózkodásuk alatt a prezentációk és az eredményhirdetés tiszteletére rendezett eseményeken kívül szórakoztató programokon, kirándulásokon, vidámparki kalandokon és a Volvo gyárlátogatáson is részt vettek. A Volvo Adventure rendkívül magas színvonalát tükrözik a diákok számára tartott szakmai szemináriumuk is. Az egyik ilyen foglalkozás alkalmával a gyerekeknek országuk vízgazdálkodási témakörét kellett körbejárniuk, illetve javaslatokat kidolgozniuk a felmerülő problémák megoldására. Az így született rövid riportokat az ENSZ Környezetvédelmi Programja átfogó elemzésének elkészítéséhez fogja felhasználni.A Volvo Adventure pályázat és kiváltképp a svédországi döntő ifjú természetvédői egy életre szóló élménnyel gazdagodtak. Az immár hetedig alkalommal megrendezett nemzetközi verseny valamennyi résztvevője nyertesnek mondhatja magát, a megmérettetés valódi győztese azonban mégis a természet volt.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-10-31 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!