Fesztiválozó

Ősök napja

2011-07-29 07:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

a kezdődik az Ősök Napja hagyományőrző rendezvény; a Bács-Kiskun megyei Bugacon vasárnapig várják az érdeklődőket. A három napon a honfoglalás korának jeles történelmi alakjaira emlékeznek hagyományőrző seregszemlével, bemutatókkal, koncertekkel, előadásokkal és az ősök fájánál tartandó ünnepséggel.

A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke, aki szombaton mond ünnepi beszédet a Kárpát-medencei hagyományőrzők seregszemléjén. Ezen beszédet mond még Tokovics Tamás, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója, Javor Gancsev, az onogur-hun hagyományőrzők vezetője és Bíró András Zsolt, a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumának elnöke is.

A szervezők tájékoztatása szerint a világ legjobb lovasíjászai mellett különleges bemutatókat tartanak a hun, avar és honfoglalás kori magyar hagyományt ápoló csapatok is.

Mint írják, a rendezvényen az ősi magyar kultúrát felvonultató hagyományőrzők szinte minden jelentős képviselője megjelenik. Lesznek viseletet, íjakat, jurtákat készítő mesterek, táltosdobosok, kézművesek, sőt honfoglalás kori technikával dolgozó bronzöntő műhely is.
A szervezők a tájékoztatás szerint legalább ötvenezer embert várnak a rendezvényre.

MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!