Zöld Nyíl

Zöld Nyíl: több részletben jöhet az új PR-tender

2011-07-21 17:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Hamarosan ismét kiírhatja a Zöld Nyíl projektigazgatóság a villamosprojekt kommunikációjához kapcsolódó PR tendert. Az ezzel kapcsolatos korábbi pályázaton már tavaly hirdettek nyertest, azonban az eredményt végül megsemmisítették.

A PR tender a nagyprojekthez kapcsolódó teljes körű kommunikációs feladatok ellátását foglalja magába, mindezt nemcsak a kivitelezés befejezéséig, hanem egészen a projekt zárásáig, tehát 2014-ig meghatározza majd a Zöld Nyíl kommunikációját. Már ha az új – információink szerint –, hamarosan kiírandó pályázat eredményesen zárul. – Valóban új kiíráson dolgoznak a szakemberek, az a döntés született, hogy a közbeszerzési törvényeknek megfelelő, de újfajta kiírást készítenek – erősítette meg információinkat Csontos Ágnes PR-menedzser. A legnagyobb változás, hogy három kisebb tenderre bontották a kommunikációs feladatokat.

Mint Csontos Ágnes mondta, ennek a legnagyobb előnye, hogy – reményeik szerint – rövid időn belül nyertest tudnak majd hirdetni. Az idő pedig fontos tényező, hiszen a Zöld Nyíl projekt már több, mint egy éve fut, és a 2014-es zárásig sok kommunikációs feladatot kell még elvégezni.
– Ezzel egyrészt a pályázat tájékoztatási kötelezettségeinek is megfelelünk, de az eredményes eljárások után végre lehetőség lesz például a kis és- nagyrendezvények megszervezésére, a lakossággal, a közösségi közlekedésben részt vevőkkel való szorosabb kapcsolattartásra, közvéleménykutatások lebonyolítására, fesztiválokon való megjelenésekre vagy ajándéktárgyak illetve tájékoztató anyagok készítésére – mondta Csontos Ágnes.

Mint arról korábban a minap.hu is beszámolt 2010. február 15-én zárult le együtt az előző PR tender pályázati felhívásának határideje. Ezt követően március 25-én nyertesként kihirdették a Zeus Tanácsadói és Kiadó Kft.-, azonban a második legjobb ajánlatot tevő a VT Miskolc Konzorciumot alkotó Communication Technologies Kft. megtámadta az eredményt, és a Közbeszerzések Tanácsához fordult.
A Döntőbizottság részben helyt adott a Konzorcium kérelmének és megsemmisítette az ajánlati dokumentációt, valamint a bíráló bizottság akkori döntését.

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-11 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!