Zöld Nyíl

Lezárják az Üteg és a Szondi György utcák kereszteződését

2011-07-01 11:36

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A villamospálya felújítása miatt július 4-től (hétfő) lezárják az Üteg és a Szondi György utcák kereszteződését, valamint az Üteg utca Buzogány és a Szondi György közé eső szakaszát. Több buszjáratot elterelnek a munkák végéig.

szondi_teg_lezrs.jpg

Az 1-es, 8-as, 21-es, 31-es buszok, valamint az adott szakaszt érintő éjszakai villamospótló járatok útvonalának megváltozására lehet számítani – értesítette szerkesztőségünket az MVK Zrt. A 8-as járat a Tüzér utcán át közlekedik majd, és a Szondi György utcán kijelölt ideiglenes megállóhelyen áll meg. A 21-es buszok az ideiglenes állomásról fognak indulni, és az Üteg utca érintésével haladnak. Az 1-es, 31-es és éjszakai villamospótló járatok a József Attila utcát érintik, az MVK Zrt. telephelyén fordulnak majd meg, és szintén az ideiglenes megállóhelyre érkeznek be.

K. Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!