Fesztiválozó

Ami az operafesztivált kíséri

2011-06-14 19:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Fiatalok, nagy nevek, komoly- és könnyűzenei előadások, bemutatók, táncház, irodalmi est, utcatánc. Idén az operafesztivál kísérőrendezvényeinek költségvetése is csökkent, ám a programban így is megtalálja mindenki az ízlésének megfelelő eseményt. A rendezvényekről Seres Ildikóval, a kiegészítő programok művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Az idei évben a Bartók + Verdi Miskolci Nemzetközi Operafesztivál költségvetéséből 4,5 millió forint jutott a fesztivál kísérőrendezvényeinek megszervezésére. Ez, és az a tény, hogy sokáig nem lehetett tudni, vajon lesz-e 2011-ben operafesztivál, nehéz helyzet elé állította a szervezőket.

operafesztival-110612ml11.jpg

Ugyan az eddigi évektől eltérően kevesebb helyszínen zajlanak a fesztivál kísérőrendezvényei, de a programok egymást követik és annak ellenére, hogy sok eseményt le kellett mondani, így is maradt elég. A Városház téren és az Erzsébet téren nem érzékelhető, hogy kevesebben lennének idén kint a fesztiválon. Ugyan az eddigi években megszokott forgatag elmarad, de ennek több oka is van. Egyrészről kevesebb programot, kevesebb helyszínen tudtunk megrendezni, másrészről pedig sokáig kétséges volt, hogy lesz-e fesztivál, így az emberekhez, úgy gondolom, későn jutott el a hír – mondja Seres Ildikó. Kiemelte, hogy leginkább azt sajnálja, hogy a A kalóz című ősbemutató elmaradt, hiszen véleménye szerint ez szakmailag egy nagy dolog lett volna és nem kevésbé nagy élményt is jelentett volna az érdeklődők számára.

Az operafesztiválon azonban így is akad látnivaló. A Pátria közben például a fesztivál végéig, egész nap várja az érdeklődőket a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének, a Szimbiózis Alapítványnak és a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületének közös sátra, ahol a vakok és gyenglénlátók és a mozgássérültek világába kalauzolják el az érdeklődőket.

Az Ability játékok elnevezésű sátorban érzékenyítő programon vehetnek részt az arra látogatók. Elsötétül a világ és csak a többi érzékszerv marad. Tapintás és szaglás, ezekre van szükség ahhoz, hogy az ember megtudja, milyen is a vakok és gyengénlátók egy-egy hétköznapja. De ki lehet próbálni a karhosszabbítókat, a parabike-okat és a kerekes székeket is, emellett a sátorban bemutatják az autisták és értelmi sérült emberek munkáit is. A színpadokon pedig folyamatosan zajlanak a programok.
- Fontosnak tartottunk a kísérőrendezvények összeállítása során a fiatalság bevonását – mondja Seres Ildikó. – Ők a jövő fellépői, így fontos közelebb hozni őket a fesztiválhoz, a színpadi fellépés rutinja pedig segíti őket – hangsúlyozza.

Az általános iskolától egészen az egyetemista korosztályig képviseltetik magukat a fiatalok, emellett színpadra állnak miskolci komolyzenészek és zenekarok is az utcai programok keretében és nem hiányozhatnak a „nagy nevek” sem, így koncertet ad többek között Lajkó Félix is, akinek virtuozitása egészen egyedi.Az élet tehát nem állt meg, kisebb keretek között zajlik ugyan, de folyik. Egészen június 19-ig.
Kiss J.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!