Egyház

Pünkösdi bérmálás Miskolcon

2011-06-12 18:51

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Délelőtt a Mindszenti templomban, este 6 órától pedig a Minorita templomban végzett bérmálást Seregély István ny. egri érsek, pünkösd vasárnapján, Miskolcon.

bermalas-110612ml10.jpg
Berkes László plébános tájékoztatása szerint Seregély Istvánnak sok kötődése van Miskolchoz: itt volt gyermek, gyakran ministrált a Mindszenti templomban. - Szívesen jön a városba szertartásokat végezni, vasárnap 24 személyt – nyolc lányt és 16 fiút illetve férfit -látott el a bérmálás szentségével templomunkban – tudatta a plébános, aki azt is elmondta: a Család Éve alkalmából külön, ünnepélyes áldásban is részesülhettek a jelenlévő családok, a szent stólánál. 



- Az utóbbi tíz-húsz évben számos esztendőnek volt sajátos mottója, ünnepelt tartalma. A szenteknek, vagy szent misztériumoknak szentelt évek mélyebb benyomást keltettek bennünk, mind a papok, mind a hívek többet foglalkoztak azzal a gondolattal, üggyel, titokkal, amelyekre azok az évek ráirányították a figyelmet – hívta fel a figyelmet Berkes László.

- Templomunkban ilyenkor rendszerint kihelyeztünk valamiféle „inszigniát”, emlékeztetőt, amely egész évben szem előtt volt. Ebben az évben egy közel 7 méter hosszú hímzett textíliát feszítettünk ki a szentélyben, rajta színes betűkkel a felirat: A család éve – 2011, középen a Szent Család jelképével. Már az emlékeztető elkészítésekor arra gondoltunk, hogy ezt kiválóan lehet majd használni, ha nagyobb családokat akarunk egyszerre megáldani. Az egyetlen stóla érintése kifejezi az összetartozásukat – hangoztatta a Mindszenti templom plébánosa.

Sz. S.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!