Egyéb

Soós Levente – Nívódíj

2011-05-11 12:05

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE SoosLevente.jpg

1964-ben született Szilágybagoson. Hatévesen hegedülni kezdett, az oboával csak később, 12 évesen ismerkedett meg. Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, a Művészeti Líceumban végezte Czirják László tanítványaként, majd felvételt nyert a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oboa szakára, Marc Aurel osztályába.

Diplomáját 1986-ban szerezte meg és ugyanebben az évben, Bukarestben az országos oboaverseny első díjasa lett. 1987-től 1990-ig a Konstancai Szimfonikus Zenekarban, 1990-től 2000-ig pedig a Marosvásárhelyi Filharmonikus Zenekarban játszott. 2000-től a Miskolci Szimfonikus Zenekar oboistája. 2001 és 2007 között Nyíregyházán a Művészeti Szakiskola tanára volt. 2009-től a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja. Magyarország, Románia, Szlovákia és Írország több városában lépett fel szólistaként. Haydn, Vivaldi, Dittersdorf, Richard Strauss, Bellini oboaversenyeit, illetve Bach D-moll kettősversenyét adta elő nagy sikerrel.És ami Soós Levente szakmai életrajzából kimaradt, többek között az, hogy elsőgenerációs zenész – azonnal megfogta az oboa, pedig nem ismerte a hangszert. Szerencséje volt, mert rátalált valamire, ami nagy jelentőséggel bír az életében és szerencséje volt az egyetem elvégzése után is, mert sok lehetősége volt, hogy azonnal – ahogy ő mondja – mély vízben kezdjen úszni. Mint első oboista ült be a zenekarba és azonnal vitte az ár. Bár mindig is volt késztetése, hogy szólista pályára lépjen és adódott alkalma magát kipróbálni nemegyszer a Miskolci Szimfonikusokkal és más alkalmakkor is más zenekarokkal – nem tartja magát szólistának. Saját bevallása szerint is megvan benne a bizonyítási vágy, hogy megmutassa, mit tud, növelje ezzel önbizalmát, mégis ez a pálya számára a zenekari muzsikálásról szól, ott érzi jól magát. Egy-egy zenekari szólóba is beleviheti sajátos elképzeléseit, még ha a karmester dirigál is, megmutathatja, ő hogy képzeli az egyes zenei megoldásokat. Amíg a vonósoknál a jó muzsikus azonosulni tud teljesen zenekarával, addig egy oboaszóló egy szimfóniában olyan, mint amikor kiemelkedik valaki a zenekarból egy pillanatra és aztán úszik tovább az árral. A szólista meghatározza az útirányt, amerre aztán az egész zenekar követi. Kiválni és elvegyülni, megmutatkozni és eggyé válni mindenkivel a zenében! A Miskolci Szimfonikus Zenekar az ország legjobb együttesei közé tartozik. Az első kategóriában való szereplés természetesen kötelezettségekkel jár, mind a koncertek mennyiségét, mind pedig színvonalát tekintve. A hosszú évek óta tartó, előkelően rangsorolt munka több okra vezethető vissza. A város és a közönség gondos támogatásán, erkölcsi megbecsülésén, a karnagy hozzáértésén, a szisztematikus pedagógiai munkán túl annak is, hogy igen jó az együttes összetétele, azaz megfelelő arányt képviselnek a már beérett, pályájuk csúcsán álló tagok és a fiatalabbak.
Soós Levente azok közé tartozik, akik a magját adják a csapatnak, hiszen immár országhatáron túl is ismert, keresett mestere hangszerének.
Kitüntetése egy sokszorosan megszolgált elismerés…
(Cz. Á. – Pro Urbe c. kiadvány)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!