MiNap Online

Regős Zsolt – Nívódíj

2011-05-11 12:03

Derűs és készséges most is – mint évtizedek óta mindig, ha találkozunk – mindazonáltal érzem, hogy a zenekart nem volt könnyű otthagynia. Pedig csak hallgatóként ült be a szimfonikusok próbájára.

– Mert mindig lehet tanulni, tapasztalni – mondja a Miskolci Nemzeti Színház karigazgatója. A kilencvenes évektől maga is sokszor dirigált nagyzenekart, de mostanában nem látjuk a karmesteri pulpituson. Kora gyermekségétől fogva a zene, az ének bűvöletében él; folytonosan tanulva, tanítva. A „bűvölet” ezúttal nem zsurnaliszta túlzás (említhettem volna varázslatot vagy igézetet), mert arról van szó, hogy Regős Zsolt – nemcsak előtanulmányai, de isteni adottságai révén is – másként hallja és látja; igen, látja a zenét, mint a köznapi halandók. Valahogy úgy képzelem, hogy a hangzás, a kotta, a szólamok összes titka feltárul – az abszolút hallás következtében.Híres, nagy zenekart hallgatva, ez bizonyára különös élvezet, nagy gyönyörűség, sőt felfedezések örömét is jelenti, de kezdő muzsikusok, csak mostanában verbuvált kórusok tán ingerlik, nyugtalanítják a szakembert.
– De hát a közös muzsikálás, éneklés mégiscsak jótékonyan hat a résztvevők érzelmi állapotára; változik, formálódik a személyiségük. Látom a partitúrát egy-egy művet hallgatva, s azonnal a javítás, a módosítás (más hangzás) lehetőségei kezdenek foglalkoztatni. – Így volt ez már a Musica Kamara (a híressé vált Regős-vokál) idején is?
– Sokkal előbb, talán már Esztergomban, a ferencesek gimnáziumában, ahol az ötvenes években született kortársaimmal együtt teljes védettséget élveztünk; ami pedig az oktatást, nevelést illeti, szó sem volt légvárakról. Ott derült ki, hogy zongoraművész tán nem lehetek, de mint orgonista… Egy tápiógyörgyi fiúcska (apám a község állatorvosa, édesanyám tanítónő) persze a fővárosba vágyik, de orgona tanszak Miskolcon van. Virágh Endre növendéke voltam s most fel kellene sorolnom mindazokat a művésztanárokat, akik mestereim, példaképeim lettek.– Például Reményi János…
– Ez a név fogalom, Reményi keze alatt énekelni pedig kitüntetés. Nekem ennél is több, mert a kórusban énekelt Gömöri Csilla is! Találkozott a tekintetünk, aztán kisvártatva megkértem a kezét. Ennek immár több mint harminc esztendeje. Hogy három gyermekünk (két fiú és egy kislány) felnőtt és zenei pályát választott, az elsősorban a feleségem érdeme. Persze – a színházi próbák és az előadások közötti „pihenőidőben” – én is rohantam az óvodába, iskolába a gyerekekért…– Most aztán van egy iskolára való gyereked!
– Mióta a Fráter György Gimnázium „kinyitott”, azóta ott tanítok a kilencediktől a tizenkettedik évfolyamig. És van két templomi kórusom is.– Van valami sajátos Regős-módszer?
– Az van, ami a színházban; játszani, játszani – minél több és változatosabb élményt nyújtani az énekórákon. Régebben a saját gyerekeimmel ültünk be a színházi próbákra; most a gimnazistáimat viszem a Nemzetibe.(Gy. B. – Pro Urbe c. kiadvány)