Egyéb

Putnoki-Nagy Pál – Bizony Ákos Kitüntető Jogi Díj

2011-05-11 12:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE putnoki.jpg

1984 nyarán futótűzként terjedt a városban, hogy felrobbant az Almássy-kúria épülete, amelynek emeleti helyiségeiben Miskolc akkori ügyvédi munkaközösségeinek egyike működött. A közösség tagjait átköltöztették a szemközti egyemeletes, barokk kúriába. A 3. Számú Ügyvédi Munkaközösség ebben az épületben fejezte be négy évtizedes munkáját, hiszen a rendszerváltást követően a nagy munkaközösségek helyét egyéni ügyvédi irodák vették át. Putnoki-Nagy Pál egyéni ügyvédi munkája innen indul el.

– 1948-ban születtem az egykor önálló megyéhez tartozó Abaújkéren. Iskolai tanulmányaimat Felsőzsolcán folytattam, ahová családunk költözött, majd a kor „divatos” iskolájába, a Földesbe kerültem. Az itteni négy év (meg a családi indíttatás) valószínűsítette, hogy a jogi pályán folytatom tanulmányaimat. Akkor – mint minden fiatal – én is sportimádó voltam, kivált a kosárlabda lett a kedvencem. (Osgyári Zoltán neve és sportszeretete egyébként ezt természetessé is tette, de az soha nem vetődött fel, hogy a kosár, majd később a síelés többet jelentsen, mint felüdülést, aktív kikapcsolódást.) Budapesten az ELTE jogi karára vettek fel, s 1972 tavaszától ügyvédjelöltként alkalmazott a megyei ügyvédi kamara. 1975-ben tettem le az ügyvédi vizsgát, s ekkor lettem tagja a 3. Számú Ügyvédi Munkaközösségnek. Ez három és fél évtized, mondhatni, emberöltő a pályán, ezért is mondom, hogy soha más nem voltam, csak ügyvéd.– Édesapád ügyvéd volt, a családi indíttatás így adott. A családban mennyire volt meggyőző a példád?
– Feleségem hasonló végzettséggel aktív munkaidejét a városi tanácson kezdte, s a városi önkormányzatnál fejezte be. Két gyermekünk közül a nagyobbik leányunk pedagógus, a kisebbik jogot végzett, tehát a szakma öröklődött. Unokáinknak meg van még idejük arra, hogy eldöntsék, mi legyen a kedvelt foglalkozásuk. Az enyém mindenesetre az, hogy minden szabadidőmet velük töltöm.– Ügyvédként van kötődésed a megyei önkormányzathoz, s a rendszerváltás óta a területi választások során is különböző funkciókban dolgoztál. Ennek a közéleti, szakmai munkának, ismertségednek és elismertségednek következménye, eredménye a Bizony Ákos Kitüntető Jogi Díj, amelyet Te vehetsz át elsőként, hiszen most alapították Miskolc egykori kamarai elnöke, országgyűlési képviselője nevére emlékezve.
– Nem vártam, nem is tudtam arról, hogy ilyen díj létezik, mindenesetre munkám, munkánk elismerésének és nagy megtiszteltetésnek tartom. Ami a „kötődésemet” illeti, a megyei önkormányzatiság kezdetéig nyúlik vissza, s olyan jellegű jogi feladatok képviseletére terjed ki, amelyek elsősorban polgári, gazdasági és munkajogi természetűek, illetőleg szorosan összekapcsolódnak az önkormányzat működésével. Ami a választási bizottságok munkájához kötődik, szintén régi eredetű felkérés, vagy megbízás, amely visszanyúlik a rendszerváltás időszakába. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Választási Bizottságnak először póttagja, majd aztán tagja, később elnökhelyettese, az utóbbi két választás alkalmával elnöke voltam. Ez a munkám – társaimmal együtt – a választások tisztaságát, a törvényesség betartását, a pártatlanság érvényesítését hivatott biztosítani, s úgy tűnik, ennek az elvárásnak sikerült maradéktalanul eleget tenni.
(D. I. – Pro Urbe c. kiadvány)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!