MiNap Online

Bereczki Zoltán – Nívódíj

2011-05-11 11:46

Mit gondol a Tisztelt Olvasó, mi lesz abból az óvodásból, akinek ház a jele? Természetesen építész. Mint ahogyan ez Bereczki Zoltán esetében történt.

Végleges döntést életpályájáról az Avasi Gimnázium elsőseként hozott a Bánfalvi Ágnes tanárnő történelemóráin és Módis Ákos tanár úr matekján edződött diák. Egyenes út vezetett ezután a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol szintén kiváló oktatókhoz került: Jancsó Miklóstól (nem tévesztendő össze a filmrendezővel, mint ahogyan az gyakorta megesik) a tervezés csínját-bínját sajátítja el, a később fiatalon elhunyt Guzsik Tamás révén az építészettörténet szerelmese lesz. Nem véletlen, hogy a XIX. század végi és a XX. század eleji nagy mesterek stílusa áll hozzá a legközelebb. Munkáikban a természet és az ember között nagyfokú harmóniát teremtő formanyelvet és a természetes anyagok barátságos használatát csodálja.Az építészeti ritkaságokat nemcsak a 8000 kötetes családi könyvtár vagy az internet révén van alkalma tanulmányozni, de francia, finn–svéd–dán és amerikai szakmai útjain személyes tiszteletét is tehette a legnagyobbak alkotásai előtt. A Miskolci Egyetemen oktató irodalomtörténész feleségével közös utazásaik célpontjai természetesen (szintén) építészeti érdekességek Csehországban, Szlovákiában, Észak-Olaszországban, Portugáliában és a Baltikumban egyaránt. Bereczki Zoltán hálát ad a sorsnak, hogy egyetemi évei után a Hadas Kft. műhelyébe, Rudolf Mihályhoz vezette. Olyan szép, közös munkák fémjelzik együttműködésüket, mint például a kisvasút lillafüredi pályaudvarának és garadnai végállomásának felújítása, illetve bővítése. Büszkén említi, hogy része van az immár új, fehér palástjában, tornyán fényes kakassal ragyogó Kossuth utcai református templom megújulásában is. A Google 2009 végén „Modellezd a városodat” című pályázatára benevezve elkezdte kidolgozni a Diósgyőr-vasgyári kolónia számítógépes virtuális modelljét, melyen testközelből vagy madártávlatból szemlélhetjük meg a vöröstéglaépület-város ma is álló, jórészt eredeti funkcióját vesztett, de egykor európai mintául szolgáló épületeit.Örömmel hallom tőle, hogy a vasgyári építészeti hagyományokat kutató, immár korosabb szakemberek mellett a fiatalok közül is egyre többen szívügyüknek érzik ennek a különleges alkotásnak a feltárását, megőrzését és megismertetését. Vallják – hősünkkel együtt –, nem lerázni kell magunkról a „nehézipar fellegvára-kor” tárgyi és kulturális örökségét, hanem számos módon élnünk kell vele. A fiatal építész számára Miskolc a haza. Nem vágyik el, majdan saját kertes házát is itt, ide szeretné megtervezni, felépíteni. Úgy véli: az ő – a 30-35 évesek – korosztályának is nagy feladata, hogy Miskolc egyszer olyan élhető város legyen, mint kicsiben a vasgyári kolónia lehetett. Valamikor, hajdanán…
Erre a jelet már az óvodában megkapta…
(NL – Pro Urbe c. kiadvány)