Egyéb

Pásztor Albert – Pro Urbe

2011-05-11 11:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE PasztorAlbert.jpg

Még nem volt kisiskolás sem, amikor az Egri – később, felnőttként pedig a miskolci – csillagokat olvasta. Ez utóbbiakat már a váll-lapján. Pedig sem tűzoltó, a Hódmezővásárhelyen töltött 11 hónap élményével sem katona, de vadakat terelő juhász sem akart lenni. Az egyenruha- és fegyvermánia elkerülte. S az álfegyelem sem volt ínyére. Az egyetem után aztán mégis a rendőrség állományában találta magát.

Hadnagyként kezdte, most több mint harmincévi szolgálat után – 56 évesen – ezredesként vonul nyugdíjba. Munkájával, vezetői, emberi tulajdonságaival mindig szakmai- és közmegbecsülést vívott ki magának, aztán egy két évvel ezelőtti őszinte, tényközlő – majd többszörösen félremagyarázott nyilatkozata miatt – hirtelen (nem várt és nem kívánt) országos ismertségre is szert tett.
Életkorából nyugodtan letagadhatna tíz évet. Pedig nem akármilyen eseményekben volt része hosszú pályája során. Aki gazdaságvédelmis bűnügyi nyomozóként kezdi, majd az életvédelmi alosztályon folytatja bizonyítási eljárások garmadájával, aki szörnyű esetekkel: gyilkosságokkal, gyermekhalállal, családi tragédiákkal találkozik nap mint nap, annak kivételesen nagy lelkierőre, belső tartásra és meggyőződésre van szüksége. Jellemformáló pálya. Jellegénél fogva a rendőr az élet árnyékos, sok esetben a legsötétebb oldalával találkozik. Mindezek még egyáltalán nem foglalkoztatják a miskolci Kossuth Gimnázium frissen érettségizett diákját, aki – előfelvételisként – a budapesti Kertészeti Egyetemre kerül.
Az ötödéves hűtőtechológia szakos hallgató akkor hűti le igazán környezete kedélyét, amikor – isteni sugallatra?, vagy tán csak hirtelen ötlettől vezérelve?, de atyai támogatással, döntését megfontolva – tanulmányi szerződést köt a Miskolc Városi Rendőrkapitánysággal. Még a tankörtársai sem értik, hogyan lehet visszautasítani a nagytekintélyű Almássy professzor meghívását az általa vezetett tanszékre. Pedig a családi előzmények – édesapja bánya- és gépészmérnök – a mérnöki, oktatói-kutatói pálya folytatására is predesztinálnák.
A rendőrségen már az 1970-es évek végén is tárt karokkal várták a „polgári diplomásokat”, hogy aztán a Rendőrtiszti Főiskolán adjanak rájuk „szakmai vértet”. Pásztor Albert a megyei kapitányságon kezdett, majd a városira, később ismét a megyére került, hogy aztán – végigjárva a hivatali ranglétra minden fokát – 2000-ben kapitányként térjen vissza arra a helyre, ahol először beszélgetett Korózs András akkori vezetővel a rendőri pálya szépségeiről, lehetőségeiről. Még 1978-ban. (Az idő tájt már érzékelhetőek voltak az enyhülés jelei, hiszen egy 1976-os nagy nyugat-európai út után – immár rendőrségi ösztöndíjasként – 1979-ben is elengedték egyhónapos „kapitalista” turnéra. Korábban erre gondolni sem igen lehetett volna.) A világlátott fiatalember – munkája mellett – folyamatosan tanult: 1991-ben a Miskolci Egyetemen avatták állam-és jogtudományi doktorrá, majd öt év múlva a jogi szakvizsgát is letette.
Megye-, városismeret, széleskörű kapcsolatrendszer, szakmai tudás, megnyerő emberi és vezetői tulajdonságok… mind-mind nélkülözhetetlen feltételek az ország (!) legnagyobb városi rendőrkapitányságának vezetéséhez. Miskolc és további 30 település (közöttük 5 város: Felsőzsolca, Alsózsolca, Emőd, Nyékládháza, Sajóbábony) közbiztonságának szolgálata, 600 fős csapat irányítása…, nem egyszerű feladat. Különösen nem, ha figyelembe vesszük a térség szociális helyzetét, a lakosság létszámát. Mit lehet felelni egy kőszegi orvos megjegyzésére: „Mi, itt a fejlett nyugaton nem is értjük, hogy önök miről beszélnek…”
Az ún. ügyfélforgalom? Három kisebb dunántúli megye (!) forgalmával egyenlő. A felderítési arány miatt sem kellett sohasem szégyenkeznie.
Juthatott volna feljebb, jóval magasabb vezetői szintre? Kísértések voltak, de nem vágyott el. Ha a felelősség nagyságával mérjük a titulust, akkor igazán nem lehet oka panaszra: országos szinten a legelsők között lehetett.
A friss nyugdíjast hölgykoszorú fonja körbe: felesége pedagógus, iskolaigazgató; felnőtt, diplomás lányaik már saját utakon… Pedig egykor a nagy közös túrák, sőt, az országos Kék túra jelentette a családi testedzést.
Egy biztos: felhalmozott, felbecsülhetetlen tapasztalatait kár lenne veszni hagyni. Ki tudja, mit hoz a jövő? Egyelőre barátkozik azzal a számára hihetetlen élménnyel, hogy csak akkor kapcsolja be-ki a mobilját, amikor jólesik. Több évtizedes éjjel-nappali készenlét után.
(enel – Pro Urbe c. kiadvány)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!