Egyéb

Gonda Ferenc – Pro Urbe

2011-05-11 11:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE GondaFerenc.jpg

Gyermekkorában furulyázott, ifjúkorában verselt, és irodalmi színpadokon állt. Zenész vagy színész nem lett belőle. Postás és vasutas sem – a tisztelt, de nem követett családi tradíciók után. „Csak” a zene szerelmese és szolgálója – egy életre.

Kárpátalján (akkor épp Magyarországon) a háború közben – 1944-ben – született, végül Sajószentpéteren, Kazincbarcikán, s Miskolcon hazára, otthonra talált. Élete harmonikus, mint ahogyan pályája is, harmincöt – sőt, majd’ ötven – hosszú éven át. Gonda Ferenc, a Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft. nyugalmazott igazgatója ma ülteti, metszi, kacsolja, permetezi, s préseli a szőlőt – ükapák öröksége nyomán. Meg, persze, hangversenyekre jár.
A Földes Gimnázium, aztán – később levelező hallgatóként – Debrecen, majd Eger iskoláinak kitűnő, tudós tanárait emlegeti szeretettel. Azért az érettségi után – az okokat feszegetni kár, akkor a vallásukat gyakorló embereket nem fogadták tárt karokkal az egyetemeken – a nappali továbbtanulás helyett diszpécser lett a barcikai könnyűbetongyárban. Akkor kezdte elsajátítani későbbi szakmájának ismérveit: vészhelyzetek elhárítása, gyors reagálás és döntés, szerteágazó kapcsolatok ápolása, empátia, emberi hang, együttműködés, alázat a munkával és a munkát végzőkkel szemben… Amelyek aztán kamatos kamattal fizettek későbbi életpályáján.
Egy-két év múlva Gonda Ferenc közművelődési szakember – hogy is mondták akkoriban? – népművelő lett. Kazincbarcikán, az 1969-ben létrejött Egressy Művelődési Központban végre megmutathatta tehetségét. Komoly- és könnyűzenei koncertek – most egy 25 éves, ambiciózus fiatalember képét vetítsük szemünk elé – színesítették a „szocialista város” életét. Az akkoriban élő legnagyobb művészeket vonzotta Barcikára. Fellépett Lukács Ervin, Lehel György, Kóródi András, a Magyar Állami Hangverseny Zenekar, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara… a sort szinte vég nélkül folytathatnánk… S az úgynevezett könnyűzene akkori ászai (Illés, Metró, a névsor folytatása a rocklexikonban). Isteni szerencse – mondja, hogy a Borsodi Vegyi Kombinát akkori vezetői nagy támogatói voltak kezdeményezéseiknek, és aktív résztvevői a programoknak.
Aztán egyszer csak – 1975-öt írunk – Gonda Ferencnek levele érkezett a székesfővárosból. Meghívás, felkérés a megyei filharmónia vezetésére. Némi hezitálás után – a vasutas ősöket mégiscsak követve – pályája „sínre”került. Harmincöt küzdelmes, de csodálatos év következett. Immár Miskolcon.
Innen szép nyerni – gondolhatta volna, hiszen a poszt átvételekor mindössze 6 felnőtt és 14 ifjúsági komoly- és könnyűzenei hangverseny jellemezte a megyeszékhely korábbi három esztendejét. Munkája eredményeképpen ez a szám a nyolcvanas évek közepére – teltházas koncertekkel – évi 154-re nőtt. S micsoda nevek: Lamberto Gardelli, Kobayashi Ken Ichiro, Jurij Szimonov karmester, Ruggiero Ricci, Szvjatoszlav Richter, Maria Tipo, Fischer Annie, Simándy József személyében csodálatos előadóművészek látogattak el Miskolcra, a megyébe, hoztak magukkal soha nem feledhető élményeket, s vittek magukkal szép emlékeket.
A „filharmonikus” egyben diplomata is. A Miskolci Szimfonikusokkal – Sír László igazgatóval, Kovács László karmesterrel és zenészeikkel –, a Kocsis Zoltánnal, Medveczky Ádámmal ápolt kapcsolatok mind-mind fantasztikus hangversenyeket eredményeztek, a megye és a város jó hírét szolgálták. Az aktuális „hatalom” mindig támogatta a jól felépített szakmai koncepciót. Lobbizás, gazsulálás nélkül is, elismerve a tévedhetetlen ízléssel összeállított programokat. Melyek sohasem csak Gonda Ferenc ötlete alapján születtek meg. Kérte és figyelembe vette a mértékadó szakértők – Meixner Mihály, Fassang Árpád, a jó barát Perényi Miklós, Flach Antal és a miskolci művészek – véleményét, mi több, a zeneértő közönség által megfogalmazott igényeket is.
Szinte hihetetlen, de az általa fémjelzett 35 év alatt egyetlen megszervezett előadás sem maradt el. De hát érdekel-e bárkit is, hogy mennyi munka, küzdelem és mekkora felelősség rejlik egy-egy koncert megszervezésében, megrendezésében? Pedig voltak váratlan események. „Elment” az énekes hangja, nem jelent meg a kottalapozó… Mondja, Lehotka Gábor, Miskolc szerelmese és Pro Urbe díjasa, egyszer – a hangverseny kezdetén – a távolmaradó lapozó nélkül nem akarta elkezdeni az avasi templomi orgonakoncertet. „Itt a lapozó” – mondta a kottát jól ismerő Gonda, s a művész mögé beülve – élete első „lapozásával” – megmentette az ötszáz fő által várt programot. S volt, amikor kezdeményezésére lyukói bányász-ácsok bővítették ki a Kováts György vezette Rónai Művelődési Ház szűkös színpadát, hogy a világhírű Drezdai Filharmonikusok megtarthassák máig emlékezetes koncertjüket.
Aztán 1997-ben új korszak kezdődött nemcsak a filharmónia, de Gonda Ferenc életében is. Átvette a kilencmegyés Kelet-Magyarországi Filharmónia Kht. igazgatását. Egyharmad támogatás, kétharmad üzleti bevétel. Az újabb feladatot is megoldotta. Kezdetben évente 480 hangversenyt rendeztek, ma már 720-nál tartanak. Az utódjáról is gondoskodott: Fehér Jánost ő szemelte, „nevelte ki” életműve folytatójának. Akinek – ma is – ahol tud, segít.
A rá oly jellemző szerénységgel és derűvel köszöni hálás közönségének, hogy a „modern” művészek (Petrovics Emil, Balassa Sándor, Szokolai Sándor, Madarász Iván…) egyes műveinek bemutatása után nem kergették meg. A kortárs darabok bemutatásáért egyébként Artisjus-díjban részesült. Mindemellett a Reményi Ede-díj, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje és a Wlassics Gyula-díj birtokosa, a Fischer Annie előadó-művészeti ösztöndíj kuratóriumának tagja.
Munkájában mindig a zene, a közönség, a minőség, és a fiatalok megnyerése volt az első. Otthonként pedig Sajószentpéter, Kazincbarcika és természetesen Miskolc, ahol 35 évig szolgálhatta a zene – szíve – ügyét.
Tavaly óta a szeretteire is több idő jut. Feleségével – a Miskolci Egyetem nyugdíjas oktatójával –, fiával, lányával, unokáival, és a család „ősi” szőlőjének gondozásával tölti nyugdíjas éveit.
S persze – koncerteken.
(nils – Pro Urbe c. kiadvány)


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!