Bulvár

Kiskutyákból nagy ügy, avagy rabosították az „áldozatot”

2011-04-29 15:52

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A történet úgy kezdődött, hogy egy család bevitt három talált kutyát az állatmenhelyre. Szerették volna leadni őket, de nem vették át. Szó-szót követett, a család távozni akart, de nem tudott. Volt némi lökdösődés is. Végül személyes szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás!

– A Sajószigeti úton február 5-én megjelent egy család és egy anyakutyát és két kölykét szerették volna leadni. Mondták a kollégák, hogy segítünk, de nem volt rendben az oltásuk. Kértük, hogy tartsák még 1-1,5 hetet, a költséget álljuk. Erre a férfi mondta inkább elengedi a kutyákat, mire a kolléganő figyelmeztette, hogy szabálysértést követ el. A férfi pocskondiázta a kolléganőt, a férfi távozni akart és ellökte a kolléganőt, akit munkatársa állított fel, közben a nyakát is megfogta – elevenítette fel a történteket Kisfalvi Nyina, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány alelnöke. Ami tény: a kapu zárva volt (állatsegítők magyarázata szerint ez belső előírás), rendőrségi bejelentést tettek, jegyzőkönyv készült a rendőrségen.

Ezt követően április 27-én meglepő fordulatot vett az ügy. – A kolléganő lakásán reggel rendőrök jelentek meg, benyomták a kaput, előállították majd rabosították. Nem biztosítottak lehetőséget számára, hogy telefonon felhívjon. Mint kiderült személyi szabadság korlátozása miatt vitték be, pedig munkavégzés közben érte atrocitás – jelentette ki Kisfalvi Nyina, aki nehezményezte a rendőrség kemény fellépését, ráadásul, mint mondja az ő bejelentésük február 5-e óta nyugvóponton van. – Az áldozatból két hónap alatt gyanúsított lett. Idézést nem kapott és ezt a megaláztatást el kellett tűrnie… Az alapítványunk közhasznú, ennek a tevékenységnek a végzése közben érte atrocitás. Olyan tiszták vagyunk, mint a hó!” – mondta felháborodottan Kisfalvi Nyina.

Ezt követően természetesen megkerestük a rendőrséget is. – Személyes szabadság megsértésének megalapozott gyanújával folytat eljárást a rendőrség egy Sajópetriben élő nő ellen – pontosított Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa. – Az eljárás adatai szerint a gyanúsított két felnőtt és egy kiskorú személy szabadságát sértette meg, mozgásában korlátozta őket azzal, hogy az állatmenhely kijáratát kulcsra zárta. A rendőrség információja szerint a család a telkük mellett találta a kutyákat, egy ideig gondozták őket, majd nem tudták tovább tartani és bevitték a telepre leadni. Szóváltás után az egyik felnőtt a kijutás érdekében meglökte a nőt” – ismertette a nyomozás eddigi megállapítását Dobi Tamás. A rendőrséget ért kritikákra elmondta: csengetésre nem nyitottak ajtót, pedig belőlről mozgást észleltek a járőrök. A rendőrségi törvénynek megfelelően történt az előállítás és az azt követő rabosítás.

Itt tartunk jelenleg. Amennyiben a bíróság elítéli az állatmenhely alkalmazottját személyi szabadság megsértése miatt alapesetben 3 év szabadságvesztés vár rá, súlyosabb esetben pedig 5-10 év közötti büntetést szabhat ki a bíróság!

Csontos László
 


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-11-30 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!