Bulvár

Segítségükre siető autóst rabolt ki három román férfi

1970-01-01 01:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Kirabolta a segítségükre siető autóst három román férfi a székesfehérvári elkerülő út felhajtójánál; a gyanúsítottakat elfogták és bűnügyi őrizetbe vették - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

A külföldi rendszámú autó az út szélén parkolt, s az egyik külföldi összetett kézzel könyörögve az érkező autó elé állt. A kincsesbányai sofőr járművével megállt, majd az angolul elmondott kérésnek eleget téve segített betolni a másik gépkocsit - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Miközben a sofőr az idegen autót tolta, észrevette, hogy az egyik férfi kotorászik  az ő járművében. Rákiáltott, mire a külföldiek egyike kést rántott, s feltartóztatta őt - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Mint kiderült, a megállított autós kocsijából ellopták a pénzt, a kocsijának a kulcsát pedig az árokba hajították. Az elmenekült tetteseket a szomszédos megyében, a pápai rendőrök fogták el.

A külföldiek ellen, akik tagadják a bűncselekmény elkövetését, csoportosan elkövetett rablás miatt indított eljárást a székesfehérvári rendőrkapitányság.
Az eset kapcsán a rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy a jó idő beálltával megjelentek az ilyen elkövetők, akik segítségkérést színlelve lopják meg a gyanútlan autósokat. A főkapitányság fontosnak nevezte, hogy az autósok a csomagtartóban helyezzék el az értéktárgyaikat, ha pedig elhagyják a kocsit, azt zárják be és vegyék ki az indítókulcsot.
MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!