Miskolc Steelers

Acélos kezdésben bíznak

2011-03-21 21:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE steelerssajtaj2011.jpg

Szombaton a miskolciak számára is elstartol a honi amerikaifutball-bajnokság divízió I-es csatározása. A sportág helyi prominense, a Miskolc Steelers vezetése sajtótájékoztatón számolt be az eddig elvégzett munkáról, és a tervekről, ahol az új amerikai tréner óvatosabban fogalmazott a célokról, míg Nagy Levente (linebacker) magabiztosan tűzte ki a dobogó meghódítását.

A miskolci Acélcsapat mindössze pár éve létezik, de máris több mérföldkövön vannak túl. Tavaly gyakorlatilag nagyobb izzadság nélkül gázoltak át a Divízió II-n, és szerezték meg a bajnoki címet. Hat meccsből hatot hoztak, 206 szerezett pont mellett mindössze 59-et engedtek ellenfeleiknek.
Ettől már nagyobb falat lesz a honi bajnokság élvonala, ahol – ahogy Szegedi Máté, a csapat titkára mondja – már sokkal technikásabb és keményebb csapatokkal kell megküzdeni. Az új feladathoz új tréner dukál, januárban érkezett a tengerentúlról, és kezdte meg a munkát a csapatnál Phillip Hilderbrand vezetőedző, aki – a poszton megszokotthoz képest – fiatal kora ellenére határozott elképzelésekkel, és erős szakmai háttérrel érkezett az Avas aljára.

Mint a hétfői sajtóbeszélgetésen elmondta, van saját edzői stílusa, amelyet rugalmasan illeszt hozzá a csapathoz. Azt látta, hogy a Miskolc Steelers stílusához jól illik az edzői módszere, így nem véletlen, hogy az Acélosokat választotta. És, – ahogy mondja – rögtön otthon is érezte itt magát, jó képességű játékosokat talált, akiknek csak rendszert kellett vinni az edzésébe, játékába. Nagy hangsúlyt fektetett az erőnléti edzésekre, szükség szerint személyi edzéstervet állított össze a játékosoknak.
A kemény, de jó hangulatú edzésekről mesélt Imricskó Péter, a Steelers running backje is, aki azt is kiemelte, hogy Phillip Hilderbrand emellett ugyanakkora hangsúlyt fektet a technika csiszolására, és az összhang építésére is. A jó hangulatú, profi edzéseket dicsérte Nagy Levente is, aki szerint a vezetőedző figyelme száz százalékosan a csapaté.

Szombaton a miskolci csapat Nyíregyházán kezdi meg a bajnokságot a Nyíregyháza Tigers vendégeként. Az összecsapás eredményét latolgatva a vezetőedző azt emelte ki, hogy a nyírségiek védelme meglehetősen erős, azonban az Acélosok támadó sora nemkülönben. Bevallotta, már éjszakák óta arról álmodik, hogy nyerni fognak a bemutatkozó mérkőzésen, két hónapja ezen dolgoznak, de hosszú távú esélylatolgatásra nem vállalkozott. Imricskó Péter szerint csapatként kell pályára lépniük szombaton, nem szabad hibázniuk, és akkor jó meccset láthat majd a közönség, remélhetőleg Steelers-sikerrel. Nagyon várja a szezonkezdést Nagy Levente is, aki már bátrabban vállalkozott hosszú távú célkitűzésre: szeretnék megnyerni a Divízió I-et, még ha nem is idén. 2011-ben a dobogót mindenképpen reális célként nevezte meg.

Aki itthon, élőben is szeretné megtekinteni a Miskolc Steelers egy mérkőzését és szurkolni a fiúknak, annak sem kell sokáig várnia, április 10-én az Újbuda Rebels látogat Miskolcra.

A Divízió I. menetrendje a Steelers számára (alapszakasz):
3.27. Nyíregyháza Tigers - Miskolc Steelers
4.10. Miskolc Steelers - Újbuda Rebels
4.24. Eger Heroes - Miskolc Steelers
4.30. Miskolc Steelers - Budapest Titans
5.15. Békéscsaba Raptors - Miskolc Steelers
5.29. Miskolc Steelers - Veszprém Wildfires
A bajnokság első vonalában 11 csapat szerepel, az alapszakaszi mérkőzések után a tabella első hat helyen végzett csapata jut be a rájátszásba.

Fotónkon balról: Nagy Levente, Phillip Hilderbrand, Imricskó Péter.

Horváth Imre


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2011-03-26 11:37

    Mery

    Sajnálattal olvastam ,hogy a Miskolc Steelers nem kapott támogatást MISKOLC VEZETÉSE ÉBRESZTŐ.
  • 2011-03-26 11:34

    Mery

    Gratulálok a Miskolc Steelers csapatának , sok sikert .

Miskolc TV mai műsora

2021-04-16 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!