Címlap

Pénzére vár a DVTK

2011-02-19 11:25

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtkedz.jpg

Miskolc önkormányzatának legutóbbi közgyűlésén is felvetődött: miért nem kapta meg a DVTK a város által szerződésben vállalt támogatást? Ennek kapcsán elhangzott, komoly jogi útvesztőben kellett kiigazodni, kinek és hogyan kellene utalni. A fizetésekkel nincs probléma, hála a többségi tulajdonosnak, mondta el lapunk érdeklődésére Dudás Hunor, a klub ügyvezetője.

A Miskolc Holding Zrt.-től várt nyolcvanmillió forint, és az önkormányzattól járó hétmilliós támogatás azonban egyelőre nem érkezett meg a klub számlájára. Dudás Hunor leszögezte, az említett kifizetések elmaradása az utánpótlást érinti, illetve az egyéb költségeket, a nagycsapat fizetései nem csúsznak.

Megkerestük Szinay Attilát, a miskolci önkormányzat jogi tanácsadóját, aki azt mondta, az előző ciklus utolsó közgyűlésén elfogadtak egy olyan döntést, mely szerint a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető (DSM) Nonprofit Kft. 80 millió forint tagi hitelt nyújt a DFC Kft.-nek, de forrást nem jelöltek meg. Ehhez a kötelezettségvállaláshoz minden tag beleegyezésére szükség lett volna, de ez sem történt meg.

Időközben a DSM Kft. ellen felszámolási eljárást indítottak, és első fokon fel is számolták, mert semmilyen fedezet nem volt arra a 45 millió forintra, amit egy hitelező követelt. A város kifizette a 45 milliót, hogy egyáltalán talpon maradjon a klub. De újabb követelések vannak a műfüves pályák kivitelezői díjai kapcsán, amit nem rendezett az előző városvezetés. Megkérdeztük Szinay Attilát: a „gödör”, azaz a volt salakos pálya telkének értékesítéséből befolyó összeg fedezete lehetne az ominózus 80 milliónak? Mint mondta, kusza jogi örökségre ez a történet.
– A város egyelőre nem kapta meg a pénzt, számos vitás kérdés maradt még tisztázatlan, és még nem járunk ott, hogy átutalják a vételárat. A Miskolc Holding Zrt. tárgyal a vásárló szupermarket képviselőivel, remélem, egy hónapon belül megtörténik az átutalás.

Soós P.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-08-12 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!