Belföld
Miskolci zsaruk a legjobbak
2007-05-29 12:43





Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolcon szolgáló rendőrök bizonyultak a legjobb közlekedési forgalomirányítónak, ők nyerték az országos versenyt, amely pénteken fejeződött be Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn - közölte a házigazda Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. Egyéniben Bene Ferenc törzszászlós szerezte meg az első helyet, ő 1989 óta a miskolci kapitányság közlekedésrendészeti osztályán dolgozik - mondta Fülöp Gergely.
Hozzátette: Bene Ferenc társával, Szabó László zászlóssal - ő szintén a miskolci kapitányság munkatársa - párosban is a legjobbnak bizonyult. A sajtószóvivő tájékoztatása szerint egyéniben második helyen végzett Püski Krisztina főtörzsőrmester (Békés megye), harmadik pedig Hagymási Sándor főtörzszászlós (Hajdú-Bihar megye) lett.Párosban Ősi Ágnes főtörzsőrmester és Babai Krisztina törzsőrmester (Somogy megye) a második, míg a harmadik helyezett Tóth Tamás főtörzszászlós és Déri Zsolt zászlós (Pest megye).
A három napos nyírségi versenyen a forgalomirányító rendőrök a gyakorlati viadal mellett - Nyíregyháza két legforgalmasabb kereszteződésében segítették a zsűri előtt az átkelést - elméleti tudásukat is összemérték, sőt ügyességi versenyszámokat is teljesíteniük kellett. A rendőrök XIII. karos forgalomirányító versenyének országos döntőjén minden megye és Budapest két szervezetének legjobbjai vettek részt.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-02-19 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.