Szociális
Támogatás a szikszói nyugdíjasoknak
2010-12-17 10:42
Húszezer forint támogatást kapnak Szikszón még karácsony előtt a 62 évet betöltött lakosok, a képviselő testület december 10-ei döntése értelmében. A karácsonyi nyugdíjas támogatással az önkormányzat célja az, hogy segítse az idős emberek mindennapi életét.
Füzesséri József Szikszó polgármestere arról beszélt: tisztában van azzal, milyen nehéz körülmények között él ez a korosztály Szikszón. Az önkormányzat, és személy szerint ő is, fontosnak tarja a szépkorúak megbecsülését, hiszen az ő munkájuk alapozta meg a mai generáció jelenét. A hála és a köszönet mellett minden évben ezzel az évvégi egyszeri támogatással kedveskednek majd az időseknek. A kifizetések várhatóan december 20 és 21-én lesznek a helyi családsegítő központban.Nem feledkeztek meg Szikszón azokról a nyugdíjasokról sem, akik még nem érték el a 62 évet, de valamilyen nyugellátásban, járadékban részesülnek. Ők igényüket a támogatásra január 31-éig adhatják le a polgármesteri hivatalban. Az önkormányzat egy alapot hoz létre a támogatásra, melynek szétosztásáról a februári testületi ülésen döntenek majd.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.