Helyi hírek
Nem lesz Vizek Völgye
2007-04-20 16:33
Az utóbbi hónapokban sokféle feltételezés látott már napvilágot a tapolcai Vizek Völgye Projekt kapcsán. Csütörtökön a városházán tartott megbeszélést a város vezetése a Tapolcai Részönkormányzat tagjaival, majd ezt követően tájékoztatást adtak a kialakult helyzetről.
Dr. Balatinácz Gábor, a miskolci önkormányzat ügyvédje, a projekt szerződésének szakmai felelőse adott rövid áttekintést arról, miként alakult a tapolcai strand sorsa. Az önkormányzat korábban tízéves szerződést kötött a Kék Hullám Kft.-vel a strand üzemeltetésére, amely szerződés 2005 decemberében járt le. A tapasztalatok alapján az önkormányzat más befektetőt keresett a hasznosításra, 2003-ban már jelentkezett a Pagony Béta Kft., melynek nagyvolumenű beruházási tervei voltak nyolcmilliárd forint értékben élményfürdő, szolgáltató egység és szálloda kialakítására. A megegyezés alapján a befektető nem kapott volna tulajdonjogot, az önkormányzat pedig földhasználati díjhoz, és a bevételekből részesedéshez jutott volna. A szerződést harminc évre kötötték, mely lejárta után a terület visszaszáll a városra, a befektető pedig azt is vállalta, hogy ő állapodik meg és rendezi a Kék Hullám Kft.-t. A jogerős építési engedély megszerzése nehéz volt, és egy évébe került a Pagony Bétának, 2006. augusztus 23-án kapta meg. Innen hatvan nap állt rendelkezésére, hogy az építkezést megkezdje, vagyis megkösse a kivitelezési szerződést. Ez a határidőre nem történt meg, így a szerződésben foglaltak szerint az önkormányzat újabb 120 napos póthatáridőt adott. Ez 2007. március 22-én lejárt, ám a befektető ekkora sem rendelkezett a kivitelezési szerződéssel. Ekkor az önkormányzatnak harminc nap állt a rendelkezésére, hogy eldöntse, marad-e a bizalom a befektető irányába, április 6-án úgy döntöttek, hogy elállnak a szerződéstől, melyről levélben értesítették a Pagony Bétát. Ezt azonban a befektető vitatja, és nem hajlandó birtokba adni a területet. Ez azt jelenti, hogy választott bíróság elé kerül az ügy, amely várhatóan rövid idő alatt döntést hoz, és ez ellen fellebbezésnek helye nincs. Dr. Balatinácz Gábor hozzátette, a közvéleményt azért nem tájékoztatták eddig az ügy alakulásáról, mert a polgári törvénykönyv szerint a felek kötelesek együttműködni, így az önkormányzat nem tehetett olyat, ami a befektető lehetőségeit ronthatta volna.Káli Sándor, Miskolc polgármestere megköszönte a Tapolcai Részönkormányzat konstruktív hozzáállását. Hozzátette, egy ilyen projekt megrekedése számára is nagy csalódás, főként mert Tapolca fejlesztése fontos eleme a város törekvéseinek. Egy-két héten belül a tapolcai lakosoknak megadja majd az önkormányzat a szükséges tájékoztatást, és nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy vannak olyan befektetési csoportok, amelyek a jelenlegi helyébe lépnének. – A strand jelenlegi állapota rossz fényt vet a városra az idegenforgalom szempontjából, így még ma utasítást adok a környék rendbetételére. A strandot idén már nem tudjuk megnyitni, de egységes az álláspont abban, hogy a fürdő funkciót meg kell tartani – jelentette ki Káli Sándor.Hétfőn az önkormányzat és a VFV Miskolc bejárást tartott a strandon, és tételesen felmérték, mennyibe kerülne az újraindítás, ezt 180 millió forintra becsülték.Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.