Videós hírek

Miskolcon forgatott videoklipet Hamvai és Létray - videóval!

2010-11-29 16:30

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE hamvai_letray2.jpg

A hazai és a nemzetközi elektronikus zenei piac két meghatározó alakja: Hamvai P.G., és Létray Ákos új videó klipjében Miskolc egyik neves szórakozóhelye is feltűnik, aminek kapcsán nemrégiben szerkesztőségükben jártak, ahol az elmúlt évekről, és az új számról kérdeztük őket.

– Tudomásom szerint korábban is jártatok már Miskolcon, hiszen jó élmények fűznek titeket a városhoz. Mikor jártatok itt először?

– Hamvai: első alkalommal, hét évvel ezelőtt érkeztünk Miskolcra, akkoriban kezdtünk el vidékre járni fellépésekre, előtte csak Budapesten csináltunk bulikat. Azóta már szinte minden klubban megfordultam itt, és sok szép emlék köt a városhoz. Érdekességnek számít, hogy nagyon sok szép lány jár itt a bulikra, míg Pesten ez annyira nem meghatározó. A lányok itt csinosak, kedvesek és jól öltözöttek. Az elmúlt évek alatt négy kapcsolatom is volt Miskolcon, amik sokat jelentettek nekem.

– Létray: én már korábban is jártam Miskolcon, hiszen Zsédával együtt számtalanszor énekeltünk a városban, de én is szeretném kiemelni az itteni lányokat, hiszen számomra is meglepő volt, hogy ennyi szép nő jár a bulijainkra. Ezt csak itt Miskolcon és Debrecenben tapasztaltuk idáig.

– Több lemezlovas is panaszkodott arra, hogy a nagyobb rádiócsatornák nem szeretik játszani mixeiket, újabb alkotásaikat. Ti, hogy álltok ezzel a problémával?

– Hamvai: a rádiókat szerintem sok dj rosszul ítéli meg, hiszen nem kell az, hogy egy kereskedelmi rádió azt a zenét játssza, amit egy buliban is leadunk: az csak egy ott lévő kis klubközösségnek szól. A rádiók hatalmas közönséggel rendelkeznek, így ott lehetőség nyílik arra, hogy megszerettessük a zenénket azokkal is, akik még nem is hallottak rólunk, de oda rádióbarát mixeket, dallamosabb számokat kell készíteni.

– Létray: én dalszerző vagyok, így inkább popzenei oldalról nézem a dolgokat, közel tíz éve, és úgy gondolom a hazai rádióknak jó zenei ízlése van. Több hallgatható hazai rádió is van jelenleg a magyar zenei piacon. Véleményem szerint mindig vevők az újdonságokra, mint szerző, előadó, én is törekszem mindig arra, hogy valami újat adjak az embereknek, és a rádióállomások jól fogadják ezeket az újdonságokat.

hamvai_letray1.jpg

– Ha már újdonságoknál járunk, akkor itt megemlíthetjük a nemrégiben elkészült videoklipet is, aminek egy részét Miskolcon forgattátok le. Mit érdemes tudni a videóról?

– Hamvai: a klub amelyikben készült nagyon közel áll a szívünkhöz, hiszen még meg sem nyitotta kapuit amikor mi már részesei voltunk, ezért is esett a választásunk a helyiségre. A dalt július elején mutattuk be, de a forgatást csak augusztusban kezdtük el. A szám címére és a vele járó kettősségre építettük fel a videót is, amiben Ákos a fény, akinek utalunk nappali énére, és popzenei mivoltára, én pedig az örvény, hiszen az éjszakai életem és a diszkózene kerül előtérbe majd általam. A kisfilmben egy lány utazásáról van szó, aki a munkájából tart hazafelé fáradtan, és utána elmegy szórakozni, és a nap végén beledől háttal a medencébe.

– Létray: nem szerettünk volna animációs klipet csinálni, így megpróbáltunk abszolút naturális képet alkotni. Érdekességnek számít, hogy a zene sem teljesen számítógéppel lett elkészítve, hiszen a gitár és a zongora élő hangszerként megjelenik benne. Emberközelire szerettük volna elkészíteni, és én úgy érzem ez sikerült, ugyanis mind a két nagy meghatározó zenecsatorna játssza a klipet, a Youtubon pedig egy hónap alatt több mint 100.000-ren nézték meg.

Vajtó László

Hamvai P.G., és Létray Ákos új videó klipje


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!