Szociális

Több gyermekjogi rendezvény vendége lesz a kormányszóvivő

2010-11-19 17:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Nagy Anna kormányszóvivőt – aki maga is egy kilencéves kisfiú édesanyja – számos a gyermekekkel, és a gyermekek jogaival foglalkozó civil és szakmai szervezet kéri fel arra, hogy ossza meg velük a gyermeknevelés terén megélt tapasztalatait. A kormányszóvivő a szervezetek meghívására több, a közelgő Gyermekjogi Világnaphoz kapcsolódó rendezvény vendége lesz.

Ma két ilyen témájú. rendezvényen vett részt. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a Gyermekjogok Világnapja alkalmából rendezett konferencián Budapesten elmondta, hogy a gyerekek támogatása a családok támogatásával kezdődik, a kormány ennek érdekében több lépést is tett az elmúlt hónapokban. Kiemelte, hogy a gyerekeknek ugyanúgy joguk van az emberhez méltó élethez, mint a felnőtteknek. Ám ők a legtöbbször nem tudják, milyen jogaik vannak, és ha tudnák, akkor sem biztos, hogy ezekkel egyedül tudnának élni. Akkor tudnak a jogokkal élni, ha ezeket a felnőttek megadják nekik. Az elmúlt hónapokban már érzékelni lehetett azokat a lépéseket, amelyeket a kormány tett a családok és az édesanyák érdekében. A kormányszóvivő példaként említette az új családi adórendszert, amely közlése szerint évente 300 milliárd forinttal többet hagy a családoknál, a gyes három évre való visszaállítását, a részmunkaidősök után fizetendő járulék csökkentését, valamint a januárban életbe lépő kedvezményes nyugdíjat, amelyet 40 év munka után vehetnek igénybe a nők.

Délután, a Gyermekjogok Magyarországon 2010 címmel kerekasztal-beszélgetést  tartott  gyermekjogi szakemberekkel - dr. Duenas-Berdár Valériával, dr. Karsai Edinával és dr. Scheirich Gyulával - közösen, akik a Gyermekjogi Műhelytanulmányok című kötet szerzői is egyben. A kormányszóvivő a kerekasztal-beszélgetésen jelenlevő szakértőket tájékoztatta arról, hogy a közelgő soros magyar EU-elnökség kiemelt prioritásként kezeli a gyermekjog területét, amely az Európai Unió politikai napirendjének is fontos részét képezi. A találkozó kiemelt témái voltak: a gyermekvédelem, a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek helyzete. A gyermekek családban élése, családban nevelkedése mellett a kormány is elkötelezett – mondta Nagy Anna, csakúgy, mint a gyermekszegénység csökkentése, és a gyermekbántalmazás szigorú büntetése mellett. A gyermekjogi szakértők üdvözölték a 2011-től életbe lépő családi adózást.  További fontos változtatásokat javasoltak az oktatási rendszer átalakításában, a pedagógusok gyermekjogi továbbképzésében, a nevelőszülők szerepének megerősítésében, valamint az örökbe fogadás megkönnyítésében.
Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció és Médiatudomány Szakos hallgató klubjának tartott műhelybeszélgetést a Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Nagy Anna kormányszóvivő.

Kovács Zoltán előadásában a strukturális változások bemutatása után az államtitkárság feladatairól, felépítéséről, valamint céljairól beszélt. Véleménye szerint kommunikálni csak akkor lehet jól, ha jól végezi a kormány a feladatát, úgy kell fogalmazni, hogy az érthető, közérthető legyen.

Nagy Anna kormányszóvivő saját feladatairól beszélt. Az előadások után az államtitkár és a kormányszóvivő lehetőséget biztosított a hallgatóknak, hogy feltegyék kérdéseiket.

kormanyszovivo.hu/Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!