Szociális

Vidám pillanatok a miskolci szocio-túrán

2010-11-12 15:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szociotur.jpg

Tavaly is nagy sikert aratott, idén pedig minden várakozást felülmúlt az úgynevezett szocio-túra hangulata. A rendhagyó, játékos tanítási napon most is a város szociális intézményeinek dolgozói mérték össze erejüket.

A szocio-túrán 20 csapat indult, maximum 6 fővel. Az Iránytű Szociális Szolgálat ezúttal négy csapatot indított a játékos vetélkedőre. A versenyzők az adott állomásokon mindig csak a következő helyszín címét kapták meg. Így nem tudhatták, milyen feladatok várnak rájuk az este folyamán a több helyszínes, rendhagyó tanítási napon.

szociotur1.jpg

A játékos tanórák egyikének helyszíne egy szórakozóhely volt, ahol testnevelés órán vettek részt a versenyzők. A vidám program egyik feladataként dartsozniuk kellett a versenyzőknek, ám, a szokott szabályoktól eltérően, ezúttal az nyert, aki a legkevesebb pontot szerezte a dobással. A versenyzők a testnevelésen kívül informatikai- és idegennyelvi órán is részt vettek. Ez utóbbi helyszínéül a buszpályaudvar szolgált, ahol egy feladat részeként külföldi vendégeket kellett segíteniük a csapatoknak.

szociotur2.jpg

A szocio-túra idén is nagy sikert aratott. Földessy Judit, a miskolci Családsegítő Központ igazgatója elmondta: a játékos vetélkedő alapvető célja annak kiderítése, mennyire tudják feltalálni magukat a szociális munkások, rendkívüli helyzetekben, a megszokottól eltérő feladatokban. Mint mondták, a Szociális Munka Hetének keretében rendezett esemény idén is elérte a célját, kellemes kikapcsolódást hozott a résztvevőknek.

szociotur3.jpg


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!