Szociális

Nyílt nap a szociális intézményekben

2010-11-10 22:17

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Egy napra kinyitották kapuikat a város szociális- és gyermekvédelmi intézményei a Szociális Munka Hete rendezvénysorozatának részeként. A szülők, érdeklődők bepillantást nyerhettek abba, hogyan zajlik egy nap például a bölcsődékben, ahol a legkisebbek egy kellemes délelőttöt tölthettek el a csoportszobák játszóházaiban.

Meghitt, szeretetteljes pillanatok és nyüzsgő gyermeksereg önfeledt játéka töltötte meg élettel a Dózsa György úti Mesemalom Bölcsőde csoportszobáit kedden délelőtt – ekkor várták az intézménybe azokat a szülőket, gyerekeket és érdeklődőket, akik arra voltak kíváncsiak, hogyan működik a bölcsőde és milyen körülmények között töltik a legkisebbek napjaikat, távol az édesanyától, édesapától.
A Mesemalom Bölcsődébe ezúttal mintegy tucatnyi szülő érkezett, sokan közülük már várták a lehetőséget, hogy megismerkedhessenek a bölcsőde működésével és lássák a gondozónők tevékenységét, valamint a gyerekek játékát. A játszóház egyik programja ezúttal a gyurmázás volt. A gondozónők már hosszú ideje készültek az eseményre, és feladataikat is úgy alakították, hogy mindenféle nehézség és fennakadás nélkül fogadhassák a kicsiket és szüleiket.
A nyílt napon a szülők felmerült kérdéseikre is választ kaphattak, a gyerekek pedig bekapcsolódhattak a közös játékokba. A cél ezúttal az volt, hogy a legkisebbek belekóstolhassanak a bölcsődei életbe, a szülők pedig megnyugodjanak afelől, hogy jó helyre kerül majd legféltettebb kincsük, ha bölcsődésként elindul a szocializáció útján.

Nagy E.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!