Programajánló
Opera-rock saját honlappal
2008-03-03 09:46
Mint arról már korábban is beszámoltunk, a „Bartók+” Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon az elmúlt évi, óriási sikerű Therion klasszikus show után az idén egy újabb opera-rock koncert helyszíne lesz Miskolc. A hétvégén elindult a különleges eseményének a saját honlapja.
Ezúttal a szimfonikus-rock jelenlegi egyik legsikeresebb zenekara, a holland Epica ad különleges koncertet a fesztivál keretében, amelyen egy szimfonikus zenekar és egy kórus közreműködésével játszanak majd. A programban szerepelnek klasszikus zenei darabok, többek között Mozart, Dvorak, Verdi, Orff, Prokofjev, Grieg, Vivaldi művei valamint a legismertebb és legsikeresebb Epica dalok szimfonikus változatai is. Ezek mellett lesznek egyéb meglepetések is. Az együttes kifejezetten erre az eseményre át is írja néhány dalát, hogy azok még bombasztikusabbak legyenek. A koncertet 2008. június 14-én, szombaton este 9 órától rendezik meg a Miskolci Jégcsarnokban.A most indult honlapot rendszeresen új fotókkal, videókkal, hírekkel és információkkal frissítik majd, így a szervezők szerint érdemes lesz rendszeresen „rákattintani”.
www.operarockshow.huAz értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.