Miskolci Turisztikai Kft.
A Magyar Fürdőkultúra Napja Tapolcán
2010-10-09 13:16
Első alkalommal rendezik meg ma a Magyar Fürdőkultúra Napját. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet az ágazat problémáira, s - nem utolsó sorban - egy kellemes, hétvégi kikapcsolódást kínáljon a közönségnek.
Fridély László, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője, a Magyar Fürdőszövetség tagjaként tett javaslatot a program megrendezésére, amelyet idén első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal, az országban összesen 51 fürdőben rendeznek meg szombaton.Fridélyi László elmondta: kezdeményezésének fő célja, hogy ez a nap a fürdők, a fürdőzés ünnepe legyen. A Magyar Fürdőkultúra Napján a résztvevő, mintegy félszáz intézmény egységesen átttekintést ad a fürdőzési szokásokról, a fürdőzés múltjáról.A Miskolctapolcai Barlangfürdőről például érdemes tudni, hogy már az ősember is előszeretettel használta az itt található melegvizet. A különleges természeti kincset a bencések később gyógyításra használták, a középkorban pedig már fürdőházak épültek, kihasználva a környék adottságát. A termálfürdő 1939 óta működik a mostani formájában Miskolctapolcán.
A fürdőzők szombaton filmvetítéseken is részt vehetnek, emellett szerepel a programok között a régi korok fürdőruháit felvonultató bemutató is. A Magyar Fürdőkultúra Napján a fürdőzők időkorlát nélkül, 50 százalékos kedvezménnyel látogathatnak el a Barlangfürdőbe. A Miskolci Turisztikai Kft. a vörös iszap katasztrófa áldozatait is szeretné segíteni: minden belépőjegy árából 300 forintot utal át a társaság a tragédia áldozatainak. A barlangfürdő területén elhelyezett gyűjtőládákban további pénzadományokkal is hozzájárulhatnak a fürdő vendégei a szerencsétlenül járt kolontáriak megsegítéséhez.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.