Választás 2014

Ünnepelt a Fidesz-KDNP az ITC-ben

2010-10-03 23:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Fidesz-KDNP az ITC székházban követte nyomon, a választások eredményének alakulását. Az alkalmi pártközpontban az idő haladásával egyre nőtt a tömeg, majd kilenc óra után nem sokkal üdvrivalgásba törtek ki az emberek. Ekkor vált egyértelművé: dr. Kriza Ákos áll egyértelmű nyerésre a Miskolc polgármesteri székéért vívott küzdelemben.

fidesz_nyert_kriza_01.jpg

Nyolc óra körül még csak feszült várakozás, és szolid öröm volt az ITC-ben berendezett Fidesz központban. Az érdeklődő szimpatizánsok fürtökben beszélgettek az aulában, mások a Magyar Televízió választási műsorát követték nyomon kivetítőn. Ezt követően 21 óra környékén gyorsan terjedt a hír, hogy a Corvin utcai MSZP székházban Káli bejelentette vereségét.

Körülbelül háromnegyed tízkor érkezett meg dr. Kriza Ákos az ITC-be, ezt követően rövid beszédet mondott az ITC aulájában. Először néhány szóban köszöntötte az összegyűlteket, majd köszönetet mondott azoknak, akik a Fidesz-KDNP-re szavaztak, az aktivistáknak, és a jelölteknek, függetlenül attól végül nyertek-e körzeteikben vagy nem. Dr. Kriza Ákos hangsúlyozta: ez a hihetetlen eredmény nem sikerülhetett volna a nélkül a hatalmas munka nélkül, amit az elmúlt hónapokban együtt végeztek. Megköszönte minden szavazónak – legyen az jobb vagy baloldali – hogy élt alkotmányos jogával és az urnák elé járult.

fidesz_nyert_kriza_03.jpg

Jelezte azt is, hogy érkezése előtt néhány perccel hívta fel telefonon Káli Sándor, aki gratulált neki a győzelméhez. Kiemelte: Miskolcnak 2002 után lesz hamarosan ismét polgári vezetése. Összefogás erejére hívta fel a figyelmet, hiszen programjukat erre építették, folyamatosan konzultáltak a városlakókkal, és amit ők javasoltak azt beépítették a programjukba.
 
Dr. Kriza Ákos a legelső és legfontosabb feladatnak a város gazdasági fellendítésének megindítását nevezte meg, ám hozzátette: ebben a nagy munkában közös munkára számít a jobb és baloldali városlakókkal, és képviselőkkel is, mert egy város fejlesztése csak egységben képzelhető el, 170.000 embernek együtt kell dolgoznia Miskolcért. – Reményeim szerint Miskolc közös munkával rövid időn belül olyan dinamikusan fejlődő várossá válhat, mely beérhető, sőt lehetőség szerint le is előzheti azokat a „szomszédvárakat” melyek az elmúlt években elhúztak mellettünk - zárta Dr. Kriza Ákos.

Fotók ITT!

fidesz_nyert_kriza_02.jpg


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!