Választás 2014
Békés együttélésben a SZEME
2010-10-02 13:09
A Szemléletváltást Miskolcon Egyesület (SZEME) a cigánykérdésre, és a békés együttélésre hívta fel az emberek és a média figyelmét szombaton délelőtt az egykori József Attila Általános Iskola bejárata előtt.
Tamáska-Varga Ákos képviselőjelölt, és pedagógus elmondása szerint szinte minden politikai szervezet célul tűzte ki a cigány kérdés megoldását, viszont csak nagyon kevés dönt úgy, hogy valóban figyelembe veszi az itt élők igényeit. Tamáska szerint fontos, hogy akik döntenek megismerkedjenek a helyi viszonyokkal, és tisztában legyenek a lakók véleményével is. A képviselőjelölt azt mondja, az egykori József Attila Általános Iskola bezárása jó példa arra a gondolkodásra, miszerint olyanok hoztak döntéseket, akik nem jártak még a környéken. Az iskolába járó diákok nagy számban romák voltak, és a szegregáció miatt bezárták az oktatási intézményt. A diákok most egy másik iskolába járnak, aminek a szülők nem örülnek, ők azt kérik: állítsák vissza a régi intézményben való oktatási rendszert, mert szerintük ott jobban tudtak fejlődni a gyerekek.Hircsu Ákos polgármesterjelölt szerint sok helyen szólaltak már fel a szegregáció miatt, de az érintetteket nem kérdezték meg soha arról: mi a jó nekik. Nem az a szegregáció, amikor külön iskolába járnak a roma és magyar gyerekek, hanem az, amikor egy épületben tanulnak, de azon belül külön termekbe szeparálják el őket. A cigánygyerekeknek a legnagyobb kiemelkedési lehetőséget az oktatás adja, így oda kell figyelni arra: hogyan tudnak a diákok a legmegfelelőbb körülmények között tanulni.
Vajtó László
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.