Címlap
A választás tétjéről beszéltek
2010-10-01 18:06
A választás tétje címmel tartott sajtótájékoztatót Zsiga Marcell és Kriza Ákos. A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő- és polgármesterjelöltje a kormány eddigi tevékenységét foglalta össze és miskolci programjukat is ismertették a sajtó képviselőivel.
A választás tétje Zsiga Marcell szerint az, hogy Miskolc fejlődőbb pályára léphessen. A fideszes országgyűlési képviselő szerint a kormány öt hónapos intézkedéseinek hatásai már Miskolcon is érezhetők, a politikus felelevenítette, hogy a kormány bevezette a három csapás törvényét, eltörölt 10 felesleges adót, meggátolta a gáz és az áram árának emelését. Zsiga Marcell elmondta továbbá, hogy a mai naptól lovas rendőrök dolgoznak Lyukóvölgyben, amivel a közbiztonságot szeretnék javítani. Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje mindehhez hozzátette: a kampány során a lakosság véleménye alapján állították össze a miskolci programot.- A legfontosabbnak azt tartom, hogy mi a miskolciakkal írtuk a programunkat, amelynek pillérei a munkahelyteremtés, a közbiztonság és az élhető Miskolc megteremtése – mondta el dr. Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Hozzátette: Munkahelyteremtés kérdéskörét tegnap a Orbán Viktorral is áttárgyalták, ő jelezte, hogy amennyiben együttműködő önkormányzat lesz Miskolcon, abban az esetben az a 33 nagyvállalat, amelyik ugrásra készen várja, hogy az Észak-magyarországi régióba jöjjön, az zöld utat fog kapni.
Ezenkívül a párt fontosnak tartja a helyi vállalkozások támogatását, a gazdaság fejlődését és a Fidesz-KDNP tervei között szerepel még a tapolcai strand újranyitása, valamint egy új közlekedési koncepció kialakítása is – zárta Kriza Ákos.
Tomorszki I.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.