Választás 2014
Évtizedes szüreti hagyományok Tokajban
2010-10-01 15:36
Az idén ismét megrendezik október 1-3 között. a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok elnevezésű programsorozatot, mely 1962-óta hagyomány a helyi boros gazdák körében. Az eseményen a szokásokhoz híven újra elkészítik a Polgármesterek Borát is.
Tokajban, a borok városában a szüreti napokat immár 68 éve rendezik meg töretlen sikerrel. A hagyományokhoz híven idén is október első hétvégéjén borozhatnak az érdeklődők, így a hónap első három napja ad majd teret a szüreti napoknak. A rendezvény az évek során számos hagyományt és szokást tudhat magáénak, többek között a Tokaj-hegyaljai Polgármesterek Bora elnevezésű akciót is, amit immáron tíz éve szerveznek meg a programsorozat keretein belül. Az akcióban a zárt borvidék 27 településének polgármesterei minden évben 2-2 mázsa szőlőt és 20-20 kg aszúszemet adnak össze, amelyből a Tokaj Kereskedőház Zrt. minden évben két bort készít: egy kései szüretelésű furmintot, vagy hárslevelűt és egy 5 puttonyos Aszút. A kész bort minden alkalommal a május végi Tokaji Borok Fesztiválján kapják meg az akcióban résztvevő polgármesterek ünnepélyes keretek között. A több mint 60.000 palack a települések, és a tokaji bor népszerűsítésére szolgál minden évben. A hagyományok között szerepel a szüreti felvonulás is, amit idén 27 település részvételével rendeznek meg látványos külsőségi elemekkel tarkítva.
A fesztivál szombati programja
11.30: Érkezés a Tokaj Kereskedőház Zrt. Szegi Pincészetéhez
Pincemustra és borkóstoló a borvidék legnagyobb működő pincéjében
13.00: Érkezés Tokajba a Paulay Ede Színházba
Találkozó a hegyaljai települések polgármestereivel
Borkóstoló – büféebéd.
14.00: A települések szüreti felvonulásának megtekintése
Tokaj-hegyaljai Polgármesterek borának szőlő-összeadási ünnepsége a
Fesztiválszínpadon.
15-től Borkóstolók a standoknál és fesztivál szemle
Tokaj turisztikai értékeinek megtekintése a Tourinform munkatársainak
Kíséretében.
Vajtó László
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.