Választás 2014
Új parkoló a Középszeren
2010-09-29 13:37
Szerda délelőtt adták át a Középszer 6. szám előtti, frissen épített, 11 férőhelyes parkolót. A lakók kis ünnepséggel és frissen sütött tócsnival köszönték meg a képviselő és a jelöltek segítségét.
Ahogy a lakók mondják, amellett, hogy több autó tud leparkolni a ház előtt, a korábbi áldatlan állapotok is megszűntek. Az utca ezen részén ugyanis egy kanyar volt az úttestben, és itt a kukásautó csak úgy fért el, ha felhajtott a zöld területre. Emiatt teljesen kijárta, állandó volt a sár, ami miatt nem lehetett a kukákat megközelíteni. Most a kanyart levágva nemcsak a parkoló épült meg, de az úttestet is megszélesítették.Az avatáson Szűcs Erika önkormányzati képviselő elmondta, az MSZP számára mindig nagyon fontos volt az Avas, és előnye volt a városrésznek, hogy minden körzetben szocialista képviselők dolgoztak. Nem lehet ugyanis szétszabdalni, csak egyben kezelni a városrészt, a problémák ugyanis közösek. A most átadott parkoló pedig a képviselő szerint bizonyítja, miként lehet együttműködni, hiszen ő nyújtott segítséget a körzet képviselőjelöltjének, Földesi Norbertnek az építéshez. Hozzátette: kis beruházásról van szó, de az ott élők számára nagyon fontos.Földesi Norbert arról is beszélt, hogy ez csak az egyik beruházás a körzetben, a Testvérvárások 24-26 szám előtt például új járda készült, és a lépcsőt is felújították. Számukra a tettek a fontosak, nem az ígérgetések, ezt a munkát szeretné folytatni a jövőben is.
Varga Gergő képviselőjelölt szerint a kampány nem lehet ötletbörze, nem most kell kitalálni, mire van szükség a körzetekben. Ők már korábban is a képviselők mellett dolgoztak, itt élnek, tudják mik a megoldandó problémák, mire van szükség, és ezen dolgoznak. Folytatják a fejlesztéseket úgy, ahogy az avasiak akarják, ahogy nekik jó.
Fotók itt!
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.