Időjárás
Holnap borongós időre számíthatunk, kisebb esővel
2010-09-26 21:53
Délnyugat felől légörvény halad át felettünk, amely mögött éjszakától már jóval hűvösebb, de szárazabb levegő áramlik fölénk.
Éjjel túlnyomóan borult lesz az ég. Továbbra is számítani kell esőre, záporra. A nyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. Reggelre általában 10 fokig csökken a hőmérséklet.Holnap napközben délelőtt borongós idő várható, majd kevés napsütés is valószínű. Főleg délelőtt eső, zápor még előfordulhat. A nyugati szél gyakran megerősödik. Délutánra 16 fokig emelkedik a hőmérséklet. Hidegfronti hatás van térségünkben.
Kedd délutántól északnyugat felől az évszakhoz képest hideg légtömeg éri el a Kárpát-medencét, erős szél és átmeneti, erős felhősödés, kevés csapadék kíséretében.
Szerdától péntekig ugyan megint lesz bőven napsütés is, de a hideg levegőben a csúcshőmérséklet többnyire a 15 fokot is alig éri el, éjszakánként pedig egyre több helyen megnő a talajmenti fagy valószínűsége.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.