Miskolci Turisztikai Kft.
Közös állatkertfejlesztésbe kezd Miskolc és Kassa
2010-09-23 17:37
Közösen fejleszti állatkertjét egy Európai Uniós támogatásnak köszönhetően Miskolc és Kassa. A két park összesen mintegy háromszázezer eurót nyert, és melyből ökoturisztikai fejlesztéseket valósíthatnak majd meg.
A témában szerdán rendezett sajtótájékoztatón Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere elmondta: a kassai és a miskolci állatkert régóta szoros kapcsolatot ápol egymással. – Ráadásul hasonlítanak is egymáshoz abban mindenképpen, hogy mindkettő rendkívül jó adottságokkal rendelkezik, hiszen egyik sincs beszorítva a város közepére – tette hozzá az alpolgármester.Az együttműködésnek újabb állomása, hogy a két állatkert közösen pályázott a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 program keretein belül „A környezetvédelmi tudat emelése a határmenti területeken” című pályázatával. A pályázaton a két állatkert közel 300 ezer eurót nyert céljai megvalósítására. A közel negyven millió forintos miskolci költségvetésű programból az elnyert európai uniós támogatáson kívül 5% önrészt biztosít Miskolc önkormányzata. – A fejlesztéseknek köszönhetően még jobb körülményeket tud majd biztosítani a két állatkert az azokban élő állatoknak – szögezte le Fedor Vilmos.
Mikulas Čečko, Kassa alpolgármestere beszédében azt hangsúlyozta, hogy a projekt több olyan elemmel is rendelkezik, melyeknek köszönhetően a két állatkert, és azokon belül a két város is bemutatkozhat egymásnak. Hozzátette: az együttműködésnél is fontosabb az emberek figyelmét felhívni a környezettudatos életmódra, és ez a közös fejlesztés ebben is segítségére lesz mind a kassai, mind pedig a miskolci szakembereknek.
Erik Kočner, a kassai állatkert igazgatója méltatta a projektet, és reményét fejezte ki, hogy a két város nem csak az állatkerteket látogatják majd kölcsönösen, de megismerik majd Miskolcot és Kassát is. Szólt arról is, hogy a Kassai Állatkert Európában a legnagyobb méretű ilyen létesítmény 1979-ben kezdték építeni és 1984-ban nyitotta meg kapuit.
Jánosi Ferenc, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark állatkertvezetője az itteni létesítményről szólva elmondta: a vadaspark 1983-ban nyílt meg, akkor az volt az intézmény célja – és ez mindmáig változatlan – hogy a gyermekek megismerhessék a hazánkban élő állatvilágot. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark azóta dinamikusan fejlődik, mára több, mint 150 féle állat tekinthető meg itt, egyre kényelmesebb körülmények között. – A közös projekt újabb állomása a létesítmény fejlődésének, és rendkívüli mértékben fogja segíteni az oktató-nevelő munkát – szögezte le Jánosi Ferenc.
A közös projekt céljai
1. Látogatók, főként a fiatalok környezettudatos-életmód szemléletének kialakítása
2. A helyi természeti értékek védelmet
A megvalósuló elemek
1. Tanösvény kialakítása mindkét helyen: Miskolcon az állatkert erdős területén kialakított tanösvény bemutatja a helyi állat és növényvilágot, szemléletit az azok közötti kapcsolatot. A tanösvény gyakorlatban egy palló sétány lesz, amely a talajszint felett halad, mindezzel biztosítva azt, hogy a látogatók úgy ismerkedhessenek meg a természet csodáival, hogy közben ne avatkozzanak be annak mindennapi életébe.
2. Készül egy térbeli modell, mely a fotó-szintézis folyamatát és jelentőségét fogja bemutatni.
3. Közös kiadványok mindkét városról, az állatkertekről és a tanösvényekről.
4. Módszertani anyagok az iskolák részére „Közös gondoskodás a természetes környezetről címmel.
5. A kivitelezési munkák közben közös konferenciák a környezetről való gondoskodásról.
Tajthy Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.