Választás 2014
Hiányolják a turistákat Miskolctapolcán
2010-09-22 12:32
Rendhagyó sajtótájékoztatót tartottak szerdán, Miskolctapolcán a valamikori strand bejárata előtt a Szemléletváltást Miskolcon Egyesület (SZEME) jelöltjei, ahová meghívták a városrészben élő vállalkozókat is. Az egyesület az idegenforgalom fokozatos romlására szerette volna felhívni a figyelmet.
Feith Károly a helyszínen elmondta: az idegenforgalom Tapolcán évről évre rosszabb, hiszen egyre kevesebb turista látogat el a valamikor nagy népszerűségnek örvendő városrészbe. A strand már öt éve zárva van, a barlangfürdő pedig a helyiek elmondása alapján nem nyújt olyan élményeket, ami hosszabb időre is itt tartaná a vendégeket. A panziósoknak, és vállalkozóknak kevesebb a bevételük, de az idegenforgalmi adó minden évben emelkedik, így a munkalehetőségek is sorra szűnnek meg a városnegyedben.Hircsu Ákos a témához hozzászólva leszögezte: Tapolcán szükség van az idegenforgalom fejlesztésére, és az ehhez kapcsolódó intézmények felújítására. Elmondása szerint nem kell feltétlenül milliárdos projektekben gondolkodni, hanem a realitás talaján maradva kell átgondolni, miből mit lehet kialakítani, megújítani, viszont nem elég két kézilabdakaput felállítani ahhoz, hogy visszacsalják a vendégeket.
A jelen lévő helyi vállalkozók elmondása szerint a strand és környéke az elmúlt években csak negatív irányba változott, hiszen már benőtte a gaz, és az épület is megrongálódott.
Vajtó László
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
István7411