Választás 2014
Pletykák helyett tények
2010-09-16 17:50
Miskolci pletykák helyett halljuk a miskolci tényeket címmel tartott sajtótájékoztatót dr. Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje és dr. Zsiga Marcell, országgyűlési képviselő.
A Búza téri piac és Vásárcsarnok építésével kapcsolatban, a MISEK Kft. dolgozóinak továbbfoglalkoztatási ügyében és a MIK Zrt. esetében is vizsgálódik a Debreceni Ügyészség – kezdte sajtótájékoztatóját dr. Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. A politikus a Búza téri piaccal kapcsolatban megjegyezte: az eredeti tervek szerint 2,5 milliárd forintból kellett volna megvalósulnia a beruházásnak, ellenben 3,4 milliárd forintba került a létesítmény, ráadásul olyan építési hiányosságok tapasztalhatóak benne, amelyek rányomják bélyegüket az ott kapható termékek minőségére és árára is. Dr. Kriza Ákos beszámolt arról is: a város meg szeretné vásárolni az IKERON Zrt. Miskolci Piac Zrt.-ben lévő tulajdonrészét, ám az már biztos: a választásokig ebben az ügyben nem születik döntés. A Fidesz polgármesterjelöltje a MISEK Kft. ügyéről is beszámolt, amelyet a Debreceni Ügyészség vizsgál. A politikus tényként közölte, hogy az egykori műszaki dolgozók, akik a Kórházszolgálat Kft. munkatársaiként megnyerték a kórház által kiírt közbeszerzési eljárást, most mégsem szerződhetnek le a MISEK Kft.-vel, ezért létbizonytalanságban élnek.Dr. Zsiga Marcell, fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt: örül, hogy az Arborétum közvetlen szomszédságában található telek mégsem került beépítésre, ám a politikus egy másik üggyel kapcsolatban úgy vélte: a városi résztulajdonban lévő Miskolci Geotermia Zrt. is megvásárolhatta volna a Mályiban zajló geotermikus fúrások helyszínének tulajdonjogait, amelyek jelenleg a Miskolci Geotermia Zrt. másik résztulajdonosa, a Pannergy Nyrt. igazgatótanácsának elnöke, Bokorovics Balázs tulajdonában vannak.
Nagy E.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
kismadár
kismadár
kocsis.tamas