Címlap
Elindult a 31A-s busz
2010-09-13 14:18
Átszállás nélkül juthatnak el szeptember 13-tól az utasok a Tiszai pályaudvartól az avasi kilátóig. Az MVK Zrt. ugyanis elindította kísérleti járatát, a 31A jelzésű autóbuszt, amely a tervek szerint december 21-ig közlekedik majd. A járat további közlekedtetéséről – a kihasználtság függvényében – év végén döntenek majd.
Az új járat útvonala nagyjából megegyezik a 31-es busz menetirányával, de amíg az az Egyetemvárosig közlekedik, a mai nappal elindult 31A-s busz végállomása az Avasi kilátó.Fodor Zoltán, a terület képviselője örömét fejezte ki, hogy a járat beindításával gyorsabb, komfortosabb elérhetőséget sikerült biztosítani a körzetben lakók számára. A lakók hozzá fordultak segítségért, mivel kevesellték a városrész buszjáratainak számát. Emlékezetes, hogy három évvel ezelőtt Miskolcon átszervezték a tömegközlekedést, melynek eredményeként megszűnt a 36-os és a 39-es járat, a 31-es busz pedig más útvonalon indult újra. – A közösségi közlekedés átszervezése szükséges volt, ám a lakosság igényeit szem előtt tartjuk, amennyiben korrekciót kérnek, azt teljesítjük – tette hozzá Káli Sándor polgármester.
Braun Csaba, az MVK Zrt. marketing osztályvezetője az új járatról elmondta: jelenleg megközelítőleg óránként közlekedik a járat, amit reggeli időszakban a Miskolcról induló, míg délután a városunkba érkező IC járatokhoz hangoltak.
A 31A menetrendjéről szórólap készült, melyet az utasok szeptember 10-től az MVK Zrt. jegy- és bérletpénztáraiban is átvehetnek. A menetrendeket pedig már a buszmegállókba is kihelyezték.
Az előzetes tervek szerint a 31A jelzésű járat december 21-ig közlekedik majd. A buszon utasszámláló berendezés működik, amely folyamatosan nyomon követi az utazási igényeket. Az eredmények tükrében év végén születik döntés a járat további közlekedtetéséről.
Fotók itt!
Tomorszki I.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
mimino