Kultúra

Indul az együtt olvasás az ARC-on

2010-09-05 09:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A nyári szünet után szeptemberben újra indul az Olvassunk együtt! Tavasszal öt iskolába jutott el a program, ősszel újabb 12 helyszínt keres fel. A kampány és programsorozat azt tűzte ki célul, hogy ösztönözze és elősegítse az elszegényedett családok, gyerekek és szülők rendszeres olvasását. Az olvasás, mint eszköz és lehetőség segítségével élénkíteni szeretnék a társadalmi párbeszédet, fel akarnak lépni a megosztottság ellen és a megbékélés mellett.

Első állomásként egy hatalmas, közös olvasásra hívnak minden érdeklődőt szeptember 5-re az ARC Plakátkiállítás helyszínére. A három órás programmal szeretnék felhívni a figyelmet az olvasás örömére. Közismert személyiségek olvasnak együtt a kilátogató gyerekekkel, melyet zenei betétekkel tesznek még élvezetesebbé a fellépők. Együtt olvasnak az Ötvenhatosok terén (Felvonulási tér): Jakupcsek Gabriella, Farkasházy Réka, Gáspár Laci, Krizsó Szilvia, Brózik Klára, Szalóki Ági és Szabó T. Anna, Kéri Kitty, Farkas Harcsa Róbert, Hámori Gabi, Mészáros Antónia, Tóth Olivér.

Az ARC plakátkiállítás teljes ideje alatt folyik a könyvgyűjtés, hogy a programban résztvevők minél több könyvet adományozhassanak az iskoláknak és a gyerekeknek. Az adományokat mostantól az év végéig bármelyik OMV töltőállomáson is ott lehet hagyni.
Az év hátralevő részében további 12 településre látogat el a program, hogy könyveket és az olvasás örömét juttassa el rászoruló gyerekeknek, családoknak, iskoláknak. A kampány különböző helyszínein ismert közszereplők olvasnak együtt a második-harmadik osztályos gyerekekkel és szüleikkel. Az Olvassunk együtt! Több, száz könyvet hagy minden helyszínen, mely adomány reményeik szerint alapjául szolgálhat olvasókörök vagy könyvtárak megalakulásának, illetve bővíti a már meglévő gyűjteményeket. A kampány háziasszonya: Mészáros Antónia.

Őszi részvételüket jelezték: D. Tóth Kriszta, Dobó Kata, Gáspár Laci, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Jakupcsek Gabriella, Joshi Bharat, Kéri Kitty, Kótai Mihály, Krizsó Szilvia, Lévai Balázs, Marék Veronika, Nagy Ervin, Oláh Tzumó Árpád, Oláh Ibolya, Parti Nagy Lajos, Pisont István, Presser Gábor, Schell Judit, Schmiedt Zoltán, Stahl Judit, Sub Bass Szabi, Szalóki Ági, Tóth Kriszta, Varró Dani.

Az Olvassunk együtt! program kezdeményezője és szervezője a Nyílt Társadalom Intézet (OSI Budapest) Roma Programja. A programot számos helyszínre elkísérik a Chachipe kiállítás képei.
Az olvassunkegyutt.hu honlapon a kampány egész ideje alatt folyamatosan frissülő, naprakész információkat találnak az érdeklődők.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2017-11-21 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!