Kultúra

Miskolcon a Pillangókisasszony

2008-02-12 10:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE pillango.jpg

Giacomo Puccini születésének 150. évfordulója alkalmából operabemutatót tartanak pénteken a Miskolci Nemzeti Színházban - közölte a teátrum szóvivője. Balogh Csilla elmondta: a világ egyik legtöbbet játszott zeneszerzőjének Pillangókisasszony című művét Majoros István rendezésében, nagyszerű magyar művészek közreműködésével láthatja a közönség. A címszerepet Herczenik Anna és Létay Kiss Gabriella énekli.  A mű egy könnyelmű, a következményekkel nem gondoló férfi és egy haláláig rendíthetetlenül hűséges szerelmes nő tragédiába torkolló története.

A jóvágású amerikai tiszt, Pinkerton érdekből feleségül veszi a kis gésát. Ami pedig a távoli országból jött Pinkerton számára egzotikus kaland, az Cso-cso-szán számára maga az élet, a házasság köteléke szent, az ígéret halálig köti, hűsége rendíthetetlen - idézte fel a történetet a szóvivő. Emlékeztetett az opera folytatására is: Pinkerton egy nap hazahajózik, ahol másik feleséget szerez magának, akivel azután visszatér Japánba. Itt szembesül gyalázatával, és megtudja azt is, hogy a hozzá mindvégig hű Butterfly fiat szült neki. Pinkerton ráébred tettére, de már késő. Majoros István klasszikus felfogásban állítja színre a Pillangókisasszonyt. A rendezői elképzelés igazodik a zeneszerző elképzeléséhez, amelyben a zene, a drámai megjelenítés és a látvány szerves egységet képez, megalkotva ezzel egy teljesen egybekomponált operaelőadást - mutatott rá Balogh Csilla. Felhívta a figyelmet arra, hogy Puccini kiváló dramaturgiai érzékkel felépített, bravúrosan hangszerelt, szenvedélyes műveit rendszeresen műsorra tűzik a világ operaházai. Nagy megtiszteltetés minden művész számára, ha megkapja Mimi, Turandot, Angelica nővér vagy Cso-cso-szán szerepét - fűzte hozzá.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!