Gazdaság
Épül a Kassa-Miskolc gyorsforgalmi út szlovákiai szakasza
2010-08-27 16:54
A szlovák állam képviselői pénteken lerakták a Kassa-Miskolc gyorsforgalmi út szlovákiai építkezésének alapkövét. A tervek szerint a Kassa és a magyar határ mellett fekvő Miglécnémeti közti szakasz 14 kilométer hosszúságú lesz, és 2012 végéig épül meg.
A pénteki alapkőletételen tiszteletét tette többek között Szlovákia miniszterelnöke, Iveta Radičová – aki elsőként üdvözölte a sztráda építésének kezdetét –, Ján Figel' közlekedési miniszter és František Knapík, Kassa polgármestere. Káli Sándor, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere is meghívást kapott a nagyberuházást indító ünnepségre, ahol a nyilvános plénumon elmondta, az új pálya gyorsítja majd a Kassa és Miskolc közti forgalmat. Régi álom valósul meg ezzel, azonban ehhez az is szükséges, hogy a magyar kormány döntsön a magyarországi szakasz megépítéséről, ami gyakorlatilag a Miskolcon véget érő M30-as autópálya meghosszabbítását jelentené – hangsúlyozta Káli Sándor.Káli Sándor, Miskolc polgármestere Rudolf Schuster (jobbra), egykori szlovák köztársasági elnök, Kassa volt főpolgármestere társaságában.
Ján Figel', Szlovákia közlekedési minisztere az alapkőletétel után lapunknak elmondta, a fő cél az emberek, országok összekötése. A politikus hozzátette, az új szakaszt egy transzeurópai út részeként értékelik, és reményét fejezte ki, hogy a magyar partnerek is fontosnak tartják, és folytatják a beruházást a határ túloldalán. „A közös Európában a határoknak nem megosztania, hanem összekötnie kell az embereket – zárta szavait a miniszter.
Az R4 Kassa-Miglécnémeti út feladata, hogy biztonságos, nagy kapacitású, gyors és kényelmes közúti összeköttetést teremtsen, egyben betöltse az érintett területeken a legmagasabb szintű közlekedési útvonal szerepét. A gyorsforgalmi út új szakasza a Kassa-Miglécnémeti és a magyar-szlovák államhatár folyosó, valamint a szlovákiai R4 gyorsforgalmi út része lesz.
Fotók itt!
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.