Bűnügy
Éjszaka törtek a családra
2010-08-25 21:11
Augusztus 24-én az éjszakai órákban tett bejelentést a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság ügyeletére egy rákóczibánya-gyularakodói nő, hogy pár perccel azelőtt megjelent a lakásán volt férje és barátai, akik szétverték a házat, valamint bántalmazták az ott lakókat.
A beszerzett adatok alapján megállapítást nyert, hogy 02 óra 30 perc körüli időben két gépkocsival a bejelentő lakásához érkezett 32 éves nagylóci volt férje, és még kilenc férfi ismerőse. Az ott lévő három ingatlan közös udvarára, illetve az egyes épületekbe is behatoltak. Az épületek ablakait a magukhoz vett asztallábakkal, egyéb eszközökkel betörték és az egyik épületben lévő berendezési tárgyakat is összetörték, valamint az ott lakó személyeket fenyegették, bántalmazták. A bántalmazás következtében egy 25 éves férfi súlyos sérülést, míg két férfi és egy nő könnyű sérülést szenvedett.A rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a teljes elkövetői kört. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányságra előállított tíz - 27 és 37 év közötti - őrhalmi és nagylóci férfiakat felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Egy 35 éves nagylóci férfi őrizetbe vételéről intézkedtek. Jelenleg a nyomozás szakértők bevonásával folyamatban van.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.