Miskolc Steelers

Acéltigrisek edzenek Miskolcon

2010-08-24 13:56

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE steelers_6.jpg

A Miskolc Steelers junior csapatánál az idén több változás is történt, így nagy reményekkel néznek a soron következő szezon elé. Szeptember közepén a Nyíregyháza csapatával együtt kezdenek neki az idénynek, ebből alakult ki az új név: Acéltigrisek. A felkészülésről, és az egyesülésről a csapat edzőjét, Száraz Zsoltot kérdeztük.

Az amerikai foci Magyarországon még csupán ötéves múlttal rendelkezik, de már elég sok fiatalt megmozgat ahhoz, hogy színvonalas bajnokságokat, találkozókat lehessen megtekinteni. Miskolcon a sportág az évek során felzárkózott a focihoz, jégkoronghoz, illetve salakmotorhoz, ugyanis a Steelers játékosai nem kis érdemeket szereztek az elmúlt szezonok során.

Képgaléria itt

steelers_12.jpg

Több csapatnál gondot okoz a létszám, a közös nevezéssel megoldódtak ezek a problémák?

-    Természetesen meg, ugyanis így 40 fős kerettel vághatunk neki az idénynek, ami nagy előny, hiszen valóban vannak olyan egyesületek, akik 25-30 fővel kell, hogy kiálljanak a meccseken, de ez nem feltétlen jelenti, hogy gyengébbek is. A közös nevezésnek anyagi előnyei is voltak, hiszen nem csupán a keret feltöltésében akadtak gondok. A nyíregyházi csapat nem tudott volna elindulni önmagában, ezért jött létre a fúzió. A mi keretünkhöz érkezett 10 játékos Nyíregyházáról. Miskolcon erőteljesebb az utánpótlás csapat képzése, így nekünk nem volt gondunk azzal, hogy megtöltsünk egy csapatot játékosokkal.

steelers_19.jpg

Az újonnan jött játékosokat megpróbáljátok teljesen beépíteni a saját stílusotokba, vagy van olyan elem, amit át is vesztek tőlük?

-    A dominancia a mi játékképünk lesz az edzések során, jelenleg egy jól működő futójátékot tudunk játszani a csapattal, és nem látjuk okát annak, hogy ezen változtassunk. Mindezek ellenére rendkívül örülünk annak: a tigrisek nem csupán játékosokat, de két edzőt is adtak nekünk, akikkel konzultálva több olyan dolgot is tanultunk, amit jól tudunk használni a saját játékstílusunkban. Az újonnan jött játékosokat kiválóan be tudjuk építeni a saját elképzeléseinkbe, és valószínű: a kezdő csapatban fognak majd helyet kapni.

Az idén milyen célkitűzéseknek szeretnétek eleget tenni?


-    Én úgy gondolom az éven nagyobb a létszám, több a rutin, hiszen több olyan játékosunk van, akik nem csupán juniorban, hanem felnőtt korosztályban is megállnák a helyüket. A célkitűzés természetesen az első hely, de értelemszerűen szeretnénk minél jobb helyezést elérni. Az alapszakaszban négy mérkőzés vár majd ránk, és ha jól teljesítünk, a rájátszásba kerülhetünk. A döntőre november 13-án kerül majd sor Budapesten, ahol nagyon szeretnénk pályára lépni. Az első találkozón Egert fogadjuk majd szeptember 19-én, addig még van három hetünk a felkészülésre.

steelers_8.jpg

Ha valakinek kedve támadna a sportághoz, akkor hogyan tud csatlakozni hozzátok?


-    Mi szeretettel várunk mindenkit, akár játszani szeretne, akár csak a csapat része akar lenni, van nálunk rengeteg feladat. Az egyesület jelen pillanatban 65 tagot számlál, és továbbra is várunk minden érdeklődőt. A játékban bárki részt vehet, és ha elég ügyes még éles meccsen is kipróbálhatja magát, bár az idő haladtával egyre jobban épít a csapat az utánpótlására, mint minden más sportágban. A Nyíregyházával az egyezségünk csak erre az egy idényre szól, bár nem zárkózunk el a további együttműködéstől, azért gondolnunk kell az elkövetkezendő évekre is, ahol természetesen a miskolci fiatalokat kell beépítenünk a csapatba.

Érdekesség, hogy amennyire riválisa egymásnak a két város a futballban, annyira jó tudnak együtt dolgozni az amerikai fociban. Az Acéltigrisek így új névvel, új összetétellel várhatják az Eger csapatát szeptemberben, de addig még vár rájuk egy edzőtáborozás a hétvégén Bükkszentkereszten.

Vajtó László



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2010-08-29 20:56

    Mery

    Irány a gyözelem felé Rajmi veletek van 40).

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!